Soha és semmilyen körülmények között

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

: Walton Viktória
2012. május 3.

Boyne ifjúsági regénye a II. világháború idején játszódik, és egy kisfiú nézőpontjából mutatja be az eseményeket. A holokauszt rémségeivel való szembesítés a történelmi ismeretek elmélyítésén túl a toleranciára nevelés eszköze lehet. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyerekeket az irodalomórán is minden lehetséges módon egymás megbecsülésére és tiszteletére neveljük. A regény 2006-ban „az év gyerekkönyve” díjat kapott, s amellett, hogy letehetetlenül izgalmas olvasmány – ami bizony fontos szempont a kamaszoknak szóló olvasmányok megválasztásában –, egymás iránti türelemre és elfogadásra tanít.
A mű egy kilencéves kisfiúról, Brunóról szól. Bruno édesapja katona, igen magas rangú náci tiszt, akit a Führer az auschwitzi haláltábor vezetésével bízott meg. A család így elhagyni kényszerül kényelmes berlini otthonát, és a kisfiú számára kimondhatatlan nevű, riasztóan sivár helyre költözik, közvetlenül a tábor mellé.
Brunónak fogalma sincs, mi történik körülötte. Új lakhelyén mérhetetlenül magányosnak érzi magát, és irigykedik a szobájából látható tanyán élő emberekre, s köztük a sok gyerekre, akik furcsa módon valamennyien csíkos pizsamát viselnek, de – Bruno legalábbis úgy véli – egész nap játszanak. A tábor közelébe mennie „soha és semmilyen körülmények között” nem szabad, így sokáig csak messziről figyeli őket. Egy nap azonban – nem engedetlenségből, hanem játék közben, hiszen gyakran játszik felfedezősdit – mégis a kerítés közelébe megy. Így ismerkedik meg egy csíkos pizsamás fiúval, Smuellel. Beszélgetni kezdenek, és kiderül, hogy egy napon születtek.
A két fiú barátságot köt, és Bruno titokban egy egész éven át minden délután meglátogatja Smuelt. Barátságukból, az állandó titkolózásból adódó feszültségen túl, konfliktusok fakadnak. Mi történik, amikor Smuelt Brunóék házába viszik, hogy apró kezével elvégezzen valami munkát, és a két fiú kerítés nélkül találkozik? Vajon hogyan éli túl a barátságuk Bruno kérdését: „De az apámat nem utálod, ugye?” Mit lehet erre válaszolni csíkos pizsamában? S vajon Bruno, a kis felfedező hogyan próbál meg segíteni barátjának, amikor az bajba kerül?
Bruno a körülötte zajló eseményeket, az őt körülvevő viszonyokat gyermeki logikával próbálja megfejteni, és beleilleszteni a normalitás általa ismert kategóriájába. Azonban a valóság egyre több eleme marad megmagyaráz(hat)atlanul. Miért nem ülnek át az emberek a zsúfolt vagonokból a kényelmes fülkékbe, noha a két vonat egy irányba tart? Miért olyan soványak a szomszédban lakó csíkos pizsamás tanyasiak? A nyikhaj Kotler hadnagy hogyan alázhat meg egy idős orvost? Egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy egy kedves, idős orvos zöldséget pucol az alagsorban, és felszolgál a vacsoránál? Mindaz, ami nem integrálható, ami abszurd, brutális és embertelen, az maga a holokauszt.

A felnőttvilág történései Bruno számára rejtélyesek maradnak, az olvasó csupán közvetetten, a gyermek szemén keresztül szerezhet tudomást róluk. A diákok korától és érettségétől függően érdekes lehet ezeket az utalásokat felfejteni, hiszen a felnőttkor küszöbére érő tanítványaink számára fontos tapasztalat lehet, hogy mi, a fölnőttek nem vagyunk függetlenek saját történeteinktől. Kreatív írásfeladatként megírattathatjuk a diákokkal a felnőtt szereplők utalásokból és elhallgatásokból kirajzolódó élettörténetét, s ezen keresztül fontos felismeréshez juttathatjuk el a gyerekeket az előítéletes gondolkodással és a nácizmus ideológiájával kapcsolatban.
A könyv húsz rövid fejezetből áll, stílusa egyszerű, világos, könnyen olvasható. A szerző gyakran él a késleltetés és az elhallgatás eszközével, így végig fenntartja a feszültséget, ezáltal a könyv nagyon izgalmas, szinte olvastatja magát. Csak egyszer jelent meg eddig magyarul, de nagyobb könyvtárakban és könyvesboltokban elérhető.
Noha a történet hősei kilencévesek, s a kiadó tízéves kortól ajánlja, a komoly téma és a megrázó végkifejlet okán 13–14 éveseknek javaslom, s csakis akkor, ha a téma elkerülhetetlenül felmerül, és van elég idő és alkalom feldolgozni az olvasottakat. Bruno kérdései újabb és újabb kérdéseket válthatnak ki. A könyv megbeszélése során kiindulhatunk a gyerekek problémafelvetéseiből. Érdemes drámamódszereket is segítségül hívni a feldolgozáshoz, például a szereplők viszonyainak feltérképezéséhez vagy a történet egyes pontjain adódó újabb megoldási lehetőségek kereséséhez. Kreatív írásfeladatnak is adható egy-egy részlet, fejezet újraírása.
A könyvvel való foglalkozás során eljuttathatjuk diákjainkat annak belátásáig, hogy a gyűlölet és az erőszak légkörében élni a rácson belül és kívül egyaránt fojtogató, s hogy ember és ember között „soha és semmilyen körülmények között” nincs különbség. (Ciceró Könyvstúdió, 2007)

Címkék: , , ,

    Walton Viktória

    Walton Viktória

    Magyar nyelv és irodalom szakos tanár. Tanított a Sylvester János Protestáns Gimnáziumban és a Kalmár László Szakközépiskolában. Immár hat éve csak otthon mesél, három kislányát dédelgeti.




Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0