Betegen

: Pásztor Dániel
2012. május 11.

Betegek

A múlt héten sikerült az, ami kis családom történetében még soha: mind a négyen egyszerre voltunk betegek. Sebi kezdte, aki előző csütörtökön már nagyon elesetten jött haza az oviból, és miután a vacsi belapátolása helyett az ebéd kirakása lett a program, elment aludni, de az az éjszaka sokkal inkább a lázcsillapításról szólt, nem a pihenésről.

Másnap beugrottam az oviba szólni, hogy én vagyok az egyetlen, aki aznap belátogat oda a családtagjaim közül. Az óvó néni elmesélte, hogy előző nap már délután is nagyon anyátlan volt a kisfiam, és bár azt mondta, nem fáj semmije, csak ült vagy támolygott (gondolom, akkor már émelygett szegénykém). Nővérkéje pedig az udvaron szaladgálás helyett mellette ült, fogta a kezét és simogatta a hátát. Nem is tudom, mi lesz Sebivel, ha Luca jövőre már nem lesz a szomszéd csoportszobában. Nemcsak akkor képesek sülve-főve együtt lenni, ha baj van, bármikor összebújnak vagy kézen fogva sétálnak, de mindenképpen megnyugtató és felemelő, hogy Sebi nem csupán a szüleire számíthat, ha támogatás kell neki.

Az éjjeli hűtőfürdők során megállapítottuk, hogy Sebi (ebben is) anyukájára ütött, ritkán lázas, de akkor nagyon. Eddig inkább hőemelkedéssel vészelt át mindent (szerencsére olyan nagyon komoly betegeskedés egyik gyerekre sem jellemző). Ami sokkal rosszabb, Sebi nemcsak elanyátlanodik ilyenkor, de egészen rémisztően komoly lesz. A szeméből és a szájáról eltűnő mosoly hiánya döbbenetes módon emeli ki, hogy ez a gyerek alapból milyen kis folytonosan vidám fickó.

És mi nem ehhez vagyunk szokva. Lucánál onnan lehet tudni, hogy igazán beteg, hogy nem hisztis, nem panaszkodik, hanem csendes, nyugodt és nagyon kedves. A mai napig él előttem, ahogy ezer évvel ezelőtt, az egyik első 39 fokos lázakor, éjjel fura neszre ébredve a fél szemem kinyitottam, és egy piros arcú, csillogó szemű csöppség nézett rám a párnám túlvégéről, mosolyogva: Szia, apa! Épp akkor érkezett, hogy ne legyen magányos betegségében, gyenge volt, de nem csak a meleg teste miatt olvadoztunk mellette. Mondjuk, tudott nagyobb kunsztokat is, az első két lábra állása is nyolc hónapos korában, éjjel 1 óra körül, magas láztól nehezítve történt, de így is nagyon élvezte. Meg mi is.

Dalton fivérek

Szóval, mire Sebi kezdett volna konszolidálódni, a társaság többi tagja is beszállt, vasárnap este Gyöngyivel már azon versenyeztünk, hogy ki van kevésbé rosszul, mert ő készít vacsorát. (Akkor még vesztettem, bár ez esetben a győzelem is kétes értékű…) Azon az éjszakán pedig alvás helyett már csak nevetni tudtam: ahogy feküdtünk mind a négyen a családi ágyban (illetve öten, az aggódó macskával együtt, aki szerencsére nem lett beteg), és mint a Lucky Luke-képregények orgonasíp-gazfickói, a Dalton fivérek, mi is beosztottuk egymás között a feladatot: Sebi köhögött, Gyöngyi orrot fújt, Luca nyűgös volt, én pedig izzadtam a láztól.

Remélem, a mi odafigyelésünk is az oka, mindenesetre a gyerekek szervezete szerencsére igen erős, és bár viszonylag gyakran betegek (jobban belegondolva, óvodás szinten nem is kirívóan gyakran), sosincs annyira komoly bajuk, ráadásul ezekből alig pár nap alatt ki is gyógyulnak. Így történt most is, a negyedik napon a legnagyobb gondot az jelentette, hogy hová tegyék a sok friss energiájukat, ha már ki nem mozdulhatnak.
Sőt, az oviban most már bő két hónapja divat a bárányhimlő, néha úgy érzem, már csak az én két gyerekem nem kapta el. Pedig azon igazán túleshetnének, kíváncsi vagyok, mennyire lennének róla vidám emlékeim. Legalább nekem, ha nekik nem is.

Címkék: , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0