Apablog 1.0

Nyomtam egy like-ot a családra, avagy Flóra első nyoma az örökkévalóságnak

: Seres Tamás
2012. május 22.

Kedves Olvasó!

 …negyven közelében, négy gyerekkel, akik közül a legkisebb is már iskolába megy, szóval nem könnyű belekezdeni ebbe; ezer dolog kavarog bennem, nem szeretnék szentimentális, giccses, megható, még csak nagycsaládos-romantikus sem lenni, miközben folyamatosan ezek a sztereotípiák vesznek körül, nincs bennem sok exhibicionizmus sem, hogy hű, de érdekes lehetek; nem baj; nem nyavalygok, én vállaltam, kedvem is van, keresek egy stílust, kezdjük!

Arra gondoltam, hogy az elején kezdem, ami nyilván nagyon meglepő. Dehogy teljesen!

Donát, Flóra, Jakab

Donát, Flóra, Jakab

Amikor Zs.-t – ő a feleségem – hazarángattam Franciaországból egyetemistaként, egy pici, de nekem – később nekünk – nagyon-nagyon kedves, eldugott kis százéves, erősen lepukkant budai házrészben éltem. Mázlista voltam, én nem vitatom, összetoltuk valahogy; hogy megérkezésekor milyen állapotok voltak benne, azt nem részletezem, elég legyen annyi, hogy mikor kimentem elé a buszhoz – jelzem, az Erzsébet téren még buszok álltak, nem volt gödre az akváriumnak, és a Le Méridien még az ORFK volt. Megöregedtem – ez van.

Na, hogy visszakalandozzak: hazahoztam, s mindenre kiterjedő vendégszeretetem egy doboz ruszlira és egy palack borra terjedt ki, persze rohantam, egyszerre tanultam és dolgoztam – nem részletezem –, mindenesetre állítólag a hűtőmben egy fél pizza, egy lecsókolbász-maradék – nem eszem húst – várta. Úgy döntött, odaköltözik. Persze együtt voltunk előtte már, de ezt ti is tudjátok, hogy egy kapcsolat akkor kezdődik, ha összeköltözöl valakivel.

Hát, ez gyors menet volt nálunk – jött a csajom, lett mosógép –, előtte szegény anyámhoz cipeltem a cuccokat, voltak az A heti pólóim és a B hetiek, volt három pulcsim és két farmerom; ennyi – lett ruhásszekrény, az apja csinált konyhapultot és galériát. Lettek virágok. Eszter néni, aki hetente egyszer jött szellőztetni és felmosni előtte, szép lassan lekopott, azt hiszem, ha él még, megerősíti: ő örült a legjobban. Nagyon menők lettünk. Nő lett a háznál. És aztán úgy alakult, hogy egy év múlva már rögtön kettő is. Ezt csak azért írom, mert persze közben történt azért egy s más. És nagyon boldogok voltunk.

Flóra

Flóra

Hogy Flóra – ő a most 15 éves lányom – hogy történt, azt hiszem, ezen a blogon nem kell részletezni, de ami miatt itt kezdtem ezt az egész sztorit, azt megosztom.

Volt egy kulcs a kulcscsomónkon, amiről nem tudtuk, mit nyit. És volt a lakásban egy luk, egy sufniszerű beugró, ahol az immáron beszerzett tisztítószerek és a gyerekkori játékosszekrényem húzódott, tele lommal, mellé már egy ember állva sem fért oda.

Na, mikor ezt egy takarításnál megmozdítottuk, a köveken, a padlón találtunk egy olyan kerámiakockát, ami mozgott. Állandóan elmozdult, nem lehetett takarítani. Leemeltük. A legnagyobb meglepetésünkre egy kulcsra zárt urnát fedett a tető, mely be volt mélyesztve a földbe. A rejtélyes kulcs jó volt hozzá. Izgi volt, de nem találtunk benne semmit, aztán valahogy nem foglalkoztunk vele.

Flóra. Az úgy volt – legalábbis én így emlékszem –, hogy gyanús lett a dolog. Persze nem szóltunk senkinek, nem mertünk, hallottunk valami tesztről, én, a „merész” bementem egy kellőképpen távol eső gyógyszertárba, ahol én se ismerhettem senkit, és engem sem senki, még véletlenül se, főleg egyikünk családtagjai vagy szüleink munkatársai, mert akkor rögtön elterjed a hír, hogy mit vettem – szóval kértem egy ilyet. Mint akkoriban Magyarországon minden gyógyszertárban, hosszú és tapintatlan, a nyakadba lihegő sor állt, s a finoman szólva nem túl kedves, unott rutingyógyszertáros félhangosan visszakérdezett. „Melyiket kéri? A vizeletbe helyezhető »egylaposat«, vagy a magyart olcsóbban, de az nem biztos, hogy kimutatja terhességet!”

Teljesen megszégyenültem. Mi van? Leizzadtam. Mögöttem állt egy idősebb hölgy – ma is megismerném, rögtön lenézően kinevetett, éreztem édeskés parfümjének és kissé bántó szájszagának keverékét – rekedt hangján válaszolt helyettem, hogy tök egyforma, vegyem az olcsóbbat, csak haladjunk. Hát, ez a probléma megoldódott, mire szólásra emelkedtem, jelezték, hogy mennyi az annyi, ha nem kérek mást.

A megszégyenülést túlélve, felszabadultan, óriási megkönnyebbüléssel kiléptem, elrejtettem valamelyik zsebemben a cuccot, mert persze, mint azóta se, nem volt nálam semmi. Azért egész nap szorongtam, hogy kiesik, összetörik, meglátják a csajok, akikkel dolgoztam, biztos ismerik, kiröhögnek vagy gratulálnak – az még rosszabb stb. –, hazasiettem a bázisra.

Lukács

Lukács

Jakab

Jakab

 

 

 

 

 

 

 

 

Na, ekkor kezdődött az újabb felvonás. Kibontottuk, éreztem persze, hogy a rosszabbat vettem, de Zs. így is hálás volt. Hát én egy árva szót sem értettem az egészből. Pedig anyám orvos volt szegény, ráadásul mikrobiológus, annyi zavaros dologról hallottam mellette, de sohase figyeltem persze; ám ez most éleslövészet volt, a gyakorlatban. Mi van? Rá kell pisilnie, és akkor várni egy csomót, és ha halvány lesz vagy színes, akkor igen, ha csak pisis, akkor nem. Tiszta hülyeség! Mi van, ha nem látszik? Nincs színminta, és egy próbálkozási lehetőség van. Mindegy.

Előre megbeszéltük a dolgot. Ha terhes, akkor ő mama lesz, én meg papa, ha a Jóisten is így akarja.

Hát így akarta. Nem lettek kétségeink. Egy pillanat alatt elszíneződött. Persze nem tudtuk, csak gondoltuk, mert ki tudja, milyen ez a pisilős hülyeség, de aztán – ahogyan az lenni szokott – kiderült.

Nem szépítem, be voltunk rendesen sz…va, hogy most mi lesz. Ő 22 volt, én meg 24. De hát, nagyon jó lett!

Akkor ott elhatároztunk mindent. Házasság, több gyerek stb. És. És ezt a tesztet mementóként és örök emlékként eltettük. Lett egy titkos helyünk, ami csak a miénk. Kicsit Flóra lélekben ma is ott van. Igen, a kazetta vagy urna, mindegy, a kő alatt a sufniban. Hát beletettük ezt a lapot.

Aztán teltek, múltak az évek, majd írok persze sok mindenről, jöttek szép sorban Flóra után, Donát, Jakab, Lukács – mi meg egyre távolabb első pici lakásunktól. Pár évig anyám lakott benne, már akkor sem volt meg a kulcs. Aztán eladtuk. Átépítették, nem vettek észre semmit. Ma már egy szép betonréteg takarja „Flórát” egy ideje. Ezt a titkot és helyet sohase tudta meg senki. Eddig.

Nekem is most jutott eszembe, mikor az első részt leültem megírni.

Arra gondoltam, ezt elmesélem – nem túl izgi, tudom, de most ezt dobta a gép. Nekem fontos.

Aztán majd jönnek a „cuki” papa-gyerek sztorik, persze csak módjával a cukrot, nem szeretem túlédesíteni a valóságot, pedig nem szégyellem így negédesen: minden rendben van amúgy.

Kösz, jól vagyunk.

Üdv.

Papa  1.0

 

Címkék: ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0