Apablog 2.0

Az egyházi óvoda és a csúnya beszéd parafrázisa

: Seres Tamás
2012. június 1.

Talán nem bánják, de a második felvonásban is közvetve vagy áttételesen sztorizok a gyerekekről, miközben persze végig róluk van szó – mégis most már maradjunk ennél. Azt sem mondom, hogy egyet kell velem ma érteni, de hát az a jó egy blogban, hogy legálisan szubjektív. Megosztó, megosztom.

Az a ritka, furcsa és valahogy bennem tök jó érzést és a talán a már múlófélben lévő fiatalság látszatát keltő – legalábbis szerintem – helyzet alakult ki, hogy mind a négy gyerekünk ugyanabba az óvodába járt, ráadásul ugyanabba a csoportba, és valami megmagyarázhatatlan szerencsénk lévén, az utolsó két évet leszámítva – elment nyugdíjba – ugyanahhoz az óvó nénihez. Beszélgetve szülőtársakkal és hallva, tapasztalva a rémtörténeteket, ezért tényleg hálásak lehetünk a Jóistennek vagy akinek jólesik.

Flóra, Jakab, Donát, Lukács

Flóra, Jakab, Donát, Lukács

Hogy miért mondom, hogy a Jóistennek, annak most alább különös jelentősége lesz.

De kezdjük az elején! 13 évet lehúzni – most már írhatom, mert Lukács mindjárt ballag – egy óvodában, azt hiszem, elég kemény dolog. Mindenféle különösebb vájkáló vagy kíváncsiskodó, valóságshow-ra érzékeny hajlamunk hiánya ellenére is ennyi idő alatt belekerülsz egy intézmény történetébe, még akkor is, ha nem akarsz. Látod a mindennapokat, tudod, ki jön, ki megy, ki fogy, ki hízik, látod ki, mit eszik, és látod, ki kivel kávézik és melyik óvó néni kivel trécsel, a vezető óvónő hol jelenik meg legtöbbet stb. Látod, ki a gazdag és ki a szegény, ki a divatos, ki az alternatív, és ki a konszolidált polgári. De látod azt is, hogy ki milyen munkát végez. Látod, ha nem is vagy pedagógus, csak apa, meg néha ovis ünnepségeken pici székekbe gyömöszölt szülő, meg, mert ott vagy nap mint nap a folyosón, és látod, hogy melyik gyerekből mi lesz. Persze azt is látod, hogy melyik szülőből, de most ezt hagyjuk, majd egy másik alkalommal tárgyaljuk.

Szóval az óvoda talán a legpontosabb empirikus alapú, nem befolyásolt, szerkesztett, kitalált, hanem organikusan változó szociokulturális való világ.

A gyereknek, a szereplőnek valóság, a szülőknek és az óvó néniknek show, szerep és néha színház. Még mielőtt letámadtok, a színház is lehet őszinte, a show-műsor is sikeres. Még ha nem is valljuk be, hogy nézzük, mert az cool.

Szóval ezer és tengernyi oka van annak, hogy miért jó az, ha egy helyre jár minden gyerek. Egyrészt tudod, mit kapsz, másrészt sokkal jobb a kapcsolat – ha mázlid van, és nekünk ez bejött –, harmadrészt lévén úgyis cipeled a még kisebbet a nagyobbért az óvodába a dolog természeténél fogva, így mire az ovis lesz, nem fog hisztizni, keni, vágja az óvodát, a K. nénit, Zs. nénit, hogy hol kell fogat mosni, kakilni, hova rajzolod a jeled, meg hogy lesznek a rajzaid kitéve. A beszoktatást nem úszod meg, mert mégiscsak le kell választani a gyereket, el kell engedni pár órára, csak egyszerűbb, gyorsabb, sérülésmentesebb lesz, mindkettőtöknek – tegyük hozzá. (A 13 év alatt legalább annyi szülőt láttam a folyosón sírni szeptemberben, mint gyereket rúgkapálni és/vagy bújva bömbölni. Bár ezt megszokni nem lehet, de bölcsebbnek és rutinosabbnak lenni talán. Szerényen: ha nem is vagyok megmondó ember, persze ebben is tévedhetek, szoktam is, de mondjuk, szerintem most igazam van [sic!].)

 

Lukács

Lukács

Na, de visszatérve a kiindulópontra, egyszer csak, úgy az első és második gyerek környékén, úgy emlékszem, egy évig átfedéssel jártak oviba, szóval bejelentették szülőin, hogy vége. Kevés a gyerek a környéken, az önkormányzat úgy döntött, hogy nem kell a körzetben két ovi. Hú, lett nagy pánik, a jól értesültebbje persze már hónapokkal előre kongatta a vészharangot, más szülők rögtön elkezdték mondani, hogy melyik óvónő férje, de lehet, hogy ő maga volt munkásőr, és miatta van, mások meg, hogy kell a ház egy nagyon fontos embernek. Hú, gyorsan nézzük meg, kinek ki kije, kinek tud szólni, ki tud újságcikket íratni stb. Mi csendben voltunk, kicsit talán – bocsánat, de így volt – mulattunk a dolgon, miközben fájt persze a dolog, meg izgultunk, de azt is tudtuk, hogy most aztán rajtunk ez nem fog múlni, bár hiszünk az önérvényesítés és az önmegvalósítás erejében, meg a népképviseletben, demokráciában stb., de ha valaki ezt elhatározta, aztán megszavaztatta a testületben, akkor az már úgy lesz, ez Magyarország. Bocsánat. Inkább azon tanakodtunk a legjobb fej szülőkkel, hogy keressünk egy ovit, ami befogadja egy az egyben a csoportot, óvó nénistül és gyerekestül, módszerekkel, hagyományokkal, jelekkel és szokásokkal együtt. Aztán egyszer csak elült a láz és a félelem.

Behívtak bennünket és kijelentették – emlékszem, egy áprilisi nap volt –: szeptembertől az óvoda katolikus lesz. Megmentette egy alapítvány és az egyház, de lehet, hogy az akkor még elő nagyon jó fej II. János Pál személyesen, mert aztán kikerült a képe a falra. Ez már nem derül ki.

Jakab

Jakab

Csend lett. Mondhatni, megállt a levegő, a szülők, munkatársak, dadusok is némán álltunk. És akkor most, hogy…

Szülői tanács, óvodaszék, mit, hogyan?

Néhány szülő és egy-két óvónő jelezte, ott helyben jelezte, hogy ők nem, nekik game over.

Mi voltaképpen nagyon furcsa helyzetbe kerültünk. Ami személyes – de elmesélem, hogy érthető legyen a sztori –: vegyes vallású házasságban élünk. Esküvőnkön egyszerre szolgált a piarista szerzetes és református lelkipásztor, így akartuk, kiderült, hogy már lehet, megszerveztük. Igaz, hogy csúszott miatta a vendégek előtt másfél órát a szertartás, mert a papok előttünk vették át a szertartás menetét, de csodálatos lett. Mi meg megbeszéltük, hogy ha lányunk lesz, akkor a feleségem, ha fiunk, akkor az én vallásomat követik, így kereszteltetjük meg őket, hit úgyis csak egyféle van.

Lett aztán így mindenféle. Ráadásul az én nagypapám református lelkész volt, így aztán különösen nem könnyű döntés, hogy mi legyen akkor, amikor hirtelen katolikus lesz a gyerekeid és a te kedvenc óvodád, ráadásul eszünk ágában sem volt felekezeti intézménybe járatni a gyerekeinket, majd eldöntik maguk, mit akarnak.

Barátaink hozzánk hasonlóan hezitáltak. Mi is bementünk a vezető óvónőhöz, hogy ez most mit jelent. Kérdeztük, mik a tervek, hogy akarják kivitelezni a dolgot. Semmit nem tudott még. Viszont szinte könyörgött, hogy ne vigyük el a gyerekeket, „legalább mi ne”.

Erre húztunk egy merészet. Bár voltaképpen hálásak is lehettünk volna azért, mert egyben marad az óvoda, azt mondtuk, négy feltétellel maradunk:

1. Nincs kötelező katolikus hittan és társított ideológiai – értse mindenki úgy, ahogy akarja – és gyakorlati (keresztvetés stb.) következményei.

2. Nem kell kötelezően misére járni ünnepekkor.

3. Nem különböztetik meg sem előnyére, sem hátrányosan a nem katolikus gyerekeket, ha ez egyszer megtörténik, csak megjegyzés szintjén is, azonnal nagy dirrel-durral távozunk.

4. Ha igényeljük – nyilván több szülővel –, akkor megszervezik, hogy legyen más felekezeti oktatás is.

 

Flóra

Flóra

Legnagyobb meglepetésünkre igent mondott. Azonnal. Erre maradtunk. Ez elterjedt az oviban, maradtak a barátok is. Nagyon boldogok voltunk, de őszintén.

És igaz is lett.

Aztán persze változott a világ, először a külsőségek, keresztek, aztán már a csapat is később, nyilván egy katolikus óvodába, ha az alternatív pedagógiai módszerű is, olyanok jelentkeznek, akiktől ez a világ nem idegen. De ezzel nincs baj. Mi maradtunk, és a gyerekek szépen sorban hallani sem akartak arról, hogy máshová járjanak. Nekünk néha már terhes lett a sok szenteskedés, ezt nem titkolom, de nem fájt, kihúztuk mostanáig, és ez a lényeg. Kicsit vége lett a szabadságnak, ímhol a csúnya beszédnek.

Hanem hogy közben azért nevelésileg és ideológiailag látszólag fejlődésnek indultam, ahogy öregedtem, és egyre nagyobb tapasztalatra tettem szert a szavak területén. Itt mutatkozott némi ellentmondás a történetünkben a katolikus ovis nevelés tekintetében. Én ugyanis úgy gondolom, és ezt tartom a munkámban és a családomban egyaránt; hogy a nyelv, főleg a magyar nyelv élő, szerves, társadalomba ágyazott „organizmus”. Ekképp fejlődik – ha az néha visszafejlődésnek tetszik is. Így bizony beépülnek egykor csúnyának, netalántán obszcénnak ható szavak és kifejezések is beléje. Főleg, ha az ember nem veti meg a kortárs magyar irodalmat, sőt használja is Háy Jánostól Parti Nagy Lajosig. És persze, hogy ne csak a lila sznob dumát nyomjam: South Park. Meg aztán az ember munkája kapcsán is elcsíp egy-két verbális kontextust, csodás kifejezést izgalmában, netalántán hevületében, és alkalmazza is vérmérsékletének megfelelően. Hát ezt nem titkolom. Habár erősen visszafogom magam a gyerekek előtt, néha azért elered a szám, ha a kezem soha nem is. Ilyenkor azért jön némi verbális magömlés, főleg, ha a gyerek elcsen, belehall egy-egy munkahelyi telefonba is krízis – nálunk csak az van – idején.

Lukács

Lukács

Viszont gyártottam egy ideológiát, mi mára beépült az általános elveim és „tanaim” közé. Ez pedig az, hogy nem erőltetem, de nem is tiltom, hogy azokat a szavakat, melyeket úgyis mindannyian ismerünk és használunk, azokat ők is élvezzék, ha úgy alakul, viccből használják. Ha tiltom, biztos titokban fognak csúnyán beszélni, így egy ideig érdekes, aztán hagyják, aminek kell, úgyis tőlem függetlenül beépül a szókészletükbe, harcolhatok ezerrel ellene, mindhiába.

Na, erre nem voltak vevők „odabenn” – bizony, a gyerek, főleg a legkisebb, néha csúnyán beszél, mikor az igazáért harcol, küzd, főleg álmosan. Egy ideig elfojt, aztán a legtermészetesebb ösztönével – javarészt itthon persze – kitör. Ez van. Ezt nem kell szeretni, csak éppen ettől még ezek között a nyelvi gátlások, álszemérmek és szokások között élünk. Na, erre nincs felkészülve az óvoda. Lehet, nem is kell.

Szentséget török. Tudom. Bocs.

Így jártunk.

Na, ennyi, mára.

Papi 2.0 Folyt. köv.

 

Címkék: , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0