Az igazi gyerekek nem felejtik el az álmaikat még felnőttkorukban sem

Kiss Ottó: Emese almája

: Fenyő D. György
2012. június 6.

Emese almája - borítóRitkán ad az ember gyerekek kezébe egész verseskötetet. Egyes verseket igen, de a gyerekek – és a felnőttek – nem nagyon olvasnak egész köteteket. Persze: a sok különböző szövegbe újra és újra bele kell ásnia magát az olvasónak, és ha különböző formákat, különböző hangulatokat talál, akkor semlegesítik is egymást az egyes darabok. Ahogy egy novelláskötet olvasása során is legalább két-három írásonként meg kell állnia az olvasónak, levegőt kell vennie, át kell hangolódnia. Kiss Ottó első két gyerekverskötetét azonban érdemes egyetlen levegővétellel, egyetlen nagy lendülettel elolvasni.

Az első, a Csillagszedő Márió méltán vált híressé megjelenése évében, 2002-ben. Azonnal  „az év könyve” lett, sokan és sokat írtak róla. A második kötet, az Emese almája bár kevesebb figyelmet kapott, éppolyan izgalmas.

A kötetben egy kisfiú hangját halljuk: érdekes az olvasóval való játék ebben, a könyvet ugyanis egy lánynévről tudjuk azonosítani („Olvastad az Emese almáját?”), és ez rögtön a kötet homlokterébe állítja a szerelem felfedezésének, az ébredő szerelemnek és a felfedezett szexualitás kérdését. Nem ez a centruma a kötetnek, de olyan vonulata, ami minden gyerekolvasó számára fontos lesz azonnal. Hogyan is tudja kifejezni egy kislány az érzéseit? Hogyan tudja egy kisfiú? Mit jelent, ha egy óvodás kislány ad egy almát egy kisfiúnak? Hogy is néz ki egy kisfiú és egy kislány hasa? Milyen is a micsodája a kislánynak, és hogy tud erről beszélni egy kisfiú?

Egyáltalán: mi mindent tud megfogalmazni? Hogy viszonyul a nyelvhez, amelyet próbálgat, amelyen mond jó és rossz mondatokat, tréfás és érdekes szavakat, vicces és elgondolkodtató kifejezéséket? Kipróbálja, milyen a náthás nyelv, és olyan érdekes szavakat alkot, mint a csuszoda. És gondolkodik életről és halálról, az időről, a jó és a rossz dolgokról, filozofálgat, elmélázik, gyors gondolatfutamokkal morfondírozik mindenről, a családjáról, anyáról, apáról, nagymamáról, múltról.

Szemléletileg a gyerekirodalomnak abba az irányzatába tartozik, amelyik nagyon komolyan veszi a gyerekek autonóm világát, amelyik érvényesnek tartja a gyerekek kérdéseit. Amelyik a gyerekben nem is kis felnőttet, de nem is boldog önfeledtségben élő, problémátlan lényt lát, és nem is mindenáron nevelni való kis csökevényt, hanem olyan autonóm, a saját világával elfoglalt, a saját kérdéseire választ kereső embert, akinek természetesen mások a problémái, fogalmai, kategóriái és válaszai, mint a felnőtteknek. Ezért a könyvben valódi kérdések és valódi válaszok vannak, valódi képek és valódi eszmefuttatások, amelyeken érdemes elgondolkodni, amelyek a gyerekek, tanítványaink valódi kérdéseinek adnak testet.

Poétikailag a versek az élőbeszédhez közelítenek, valószínűleg sok gyerek olvasó meg is fogja kérdezni, mitől versek ezek. És kezdhetjük nekik magyarázni, hogy attól, hogy a kifejezés olyan intenzív, mint a versekben szokott, hogy képekkel és belső zenével dolgozik, hogy sűrít, hogy elgondolkodtató, hogy a befogadó intenzív és aktív munkáját igényli – de valószínűleg mindezeket nem érdemes a gyerekeknek elmondani. Inkább csak azt, hogy nagyon jól lehet mondani ezeket a verseket, mondásra valók, hangos felolvasásra vagy versmondásra. Nem szavalásra, hanem versmondásra, merthogy minden pátosz, emelkedettség, szavalás távol áll tőlük.

"A nagyi élete olya, mint egy erdő"

„A nagyi élete olyan, mint egy erdő"

Szülőként vagy pedagógusként felolvasni szinte bármilyen életkorban érdemes, már óvodások is élvezhetik, kisiskolások is, kicsit nagyobbak is. Magyarórán vagy olvasásórán együtt beszélgetni róluk talán egy kicsit nagyobb korban kell: negyedik-ötödik osztályban. Egyszer vettem elő ötödik osztályban: a gyerekek általában egyrészt dőltek a kacagástól, másrészt el-elgondolkoztak egy-egy versen. Nagyon jó kiindulópont minden szöveg, lehet róluk beszélgetni. Persze a kisgyerekek – és ilyen szempontból az ötödikesek is kisgyerekek – a puszta beszélgetést nem sokáig bírják, de annyi jó kreatív játékra, versíró feladatra ad alkalmat a kötet, hogy nem kell monotonnak lennie a vele való foglalkozásnak sem. És még egy dologra nagyon alkalmas (bár lehet, hogy ezt a nagyon elfogódott és a verstant, versritmust különösen szerető tanár mondja), arra, hogy a gyerekek ne csak a felező nyolcasról azonosítsák a verset, és ne csak a rímből hallják ki, hogy valamilyen zenei formával, verssel van dolguk.

Az a világ, amit megmutat a kötet, nagyon mai, úgy is az, hogy nem tartja fontosnak, hogy napjaink tárgyi világa és kifejezéskészlete mindenképpen belekerüljön. Ennél sokkal finomabban, érzékenyebben mai a könyv: érzésvilágában, hangulatában, abban a személyiségrajzban, ahogy a gyereket, a beszélő kisfiút és a címszereplő kislányt bemutatja. Szép, érzékeny, a gyerekek figyelmét emberi finomságokra, valós emberi problémákra tudja ráirányítani ez a verseskötet. (Pagony, 2006)

Címkék: , ,

    Fenyő D. György

    Fenyő D. György

    Magyar szakos tanár. Tanított a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, jelenleg az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában magyartanár. A Magyartanárok Egyesületének alelnöke. Legfontosabb könyvei: Az én iskolám (tanulmányok), Poétai iskola, A Biblia az irodalomban (tankönyvek). Szerkesztőként az alábbi kötetek fűződnek nevéhez: Nézőpontok, motívumok; A kifosztott Móricz; Az örökhétfőtől a napsütötte sávig; Hézagpótlás; Áprily tanár úr.




Eddig egy hozzászólás érkezett ehhez a cikkhez:

  1. Vajda Zsuzsanna | 2012. október 10. 21:40

    A legjobb “példányaink” Kiss Ottó művei a könyvespolcunkon! A lányomnak és nekem is a kedvenceim mind!!!

Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0