A szerethetőség illusztrációja

Szegedi Katalin: Palkó


2013. április 30.

A Palkó nem egy afféle második rész, amely halványan emlékeztet ugyan az elsőre, de sehogy sem tud annak nyomába érni. Nem. Szívszorítóan szép könyv, talán még szebb is, mint az első.

Pedig maga a Palkó-figura talán kevésbé sikerült, mint Lenka: Szegedi Katalin ritkán rajzol fiúkat, s akkor is kissé lágyra, nőiesre sikerülnek alakjai. Talán Palkó nyeszlettsége sem csak annak köszönhető, hogy „fogyó holdnál született”: mintha nem tudna úgy kiteljesedni, mint Lenka, és ez már nem a testalkatára, hanem tekintetének elevenségére, hihetőségére is vonatkozik. Áll a tornasorban, és a sok igazinak tűnő gyerek után egy firka hajú, firkaszemüvegű fiú a sereghajtó… ez ő.

De milyen az a tornasor, az a tornaterem! Szinte érzi az ember a szagát, gyomrát összeszorítja egy régi, elfeledett érzés, és akárhol állt hajdan a sorban, hallja a sípszót s a kiabálást: „Tempósan, mintha élnétek!” Ez az egyik hihetetlen erőssége ennek a könyvnek: az atmoszférateremtés. Nem tudom, ma is ilyenek-e a tornaórák (a tornadresszek – hordanak-e még egyáltalán dresszt a lányok?), de Szegedi Katalin úgy sűrítette két-három képbe a megaláztatás zsámolyok és bordásfalak határolta, verejtékszagú birodalmát, mintha csak egy iskolába jártunk volna.

És ez valójában nem generációs kérdés, sokkal inkább annak köszönhető, hogy a szerző-illusztrátor nem felejtette el, milyen jelentőségűek a negyvenöt percekbe sűrűsödő megmérettetések, amelyek közül a matekdolgozat a legegyszerűbb, de elviselni, hogy nem választ senki a csapatába, az a legnehezebb. Vagy csupán szót érteni a padtársunkkal, aki még a kék ceruzát sem hajlandó kölcsönadni nekünk. A történet képben és szövegben egyaránt rendkívül erős, hiteles.

Ahogyan nyomon követjük Palkó egy napját az iskolában, egyre jobban megkedveljük, s egyre szerethetőbb lesz társaitól – nyilván szándékosan – eltérő külleme is: a borítón megfigyelhettük, hogy kócos haja őrült bonyolult képleteket rejt, de sejthetjük, P betűs pólója alatt is különös ábrákat láthatnánk, a szíve tájt (ez persze nem ábrázoltatik). Mindenesetre ahogyan haladunk előre az időben, egyre ismerősebbé válik a történet, s rájövünk, ugyanannak a napnak vagyunk tanúi, amelynek során szegény Lenkát is számos elutasítás érte – s amelynek végén megismerte Palkót.

Szívmelengető, ahogy a két történet összeér, kiegészíti egymást, ahogy együtt már nemcsak a másság elfogadásáról (hiszen Lenka is más, gömbölyűbb társainál), hanem a szerelemről is szólnak. Lenkának Palkó, Palkónak pedig Lenka felé szállnak a gondolatai, így várják a holnapot.

„Nem vagyok egy Leonardo!” – mondta Palkó a csodásan rajzoló Lenkának. Aki szemfüles, észreveheti, hogy Palkó a 4. oldalon Leonardo da Vinci munkáit tanulmányozza, és szobájának falára ki van tűzve a híres Vitruvius-tanulmány, az emberi test arányait bemutató vázlat. Leonardo felülmúlta az antik kánont: az emberi alakot magába foglaló kört és négyzetet nem hozta erőltetett viszonyba, ezzel megteremtette a római kori Vitruvius megállapításainak máig érvényes illusztrációját.

A daliás férfialakra firkantott Palkó mintha azt üzenné, lehet, hogy az ember „haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak”, mégis van, akinek az üstökét is érdemes belerajzolni ebbe a bizonyos körbe. Ha Szegedi Katalin nem is rengeti meg a mérnökök, polihisztorok emberi arányokba vetett hitét, Palkóval mégis megalkotta a szerethetőség sokáig érvényes illusztrációját. (Csimota, 2013)


Címkék: , , , , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0