Trencsényi-Waldapfel Imre

(Budapest, 1908. június 16. – Budapest, 1970. június 2.)

: Trencsényi László
2013. június 17.

A kiváló klasszika-filológus, irodalomtörténész, vallástörténész és műfordító születésének 105. évfordulója alkalmából fia, Trencsényi László emlékezik.

A felvidékről a fővárosba költözött jeles tanárember, a magyarországi zsidók emancipációja során különösen szép nevet kapott Waldapfel János negyedik gyermekeként 105 esztendeje, 1908. június 16-án látta meg a napvilágot Imre. Édesanyjukat (Weisz Anna) korán elveszítették a Waldapfel testvérek, apjuk gondoskodott az öt gyerek (Gábor, József, Eszter, Imre és László) tanításáról.

Az érettségiző diák

Jellegzetes családi anekdota, hogy a „hadak végén”, 1919 után kényszerűségből könyvkötőinasnak adta a családfő a 11 éves fiúcskát. Egyszer azonban napi sétáját végezvén meglátta, hogy a mesterné asszony kenyérért állítja sorba a gyereket. Az apa azonnal véget vetett az inasságnak, s visszaíratta Imrét a gimnáziumba.
Tanulmányait a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen (a mai ELTE) folytatta. Mesterei voltak: Horváth János és Kerényi Károly. Az antik kultúra újraértelmezésében fontos szerepet betöltött fiatal értelmiségi kör, a Stemma tagja lett, Hajnal Annával, Devecseri Gáborral, Dobrovits Aladárral, Huszár Klárával, Szilágyi János Györggyel, Honti Jánossal, későbbi feleségével, a meseíró Petrolay Margittal – és a közeli baráttal, Radnóti Miklóssal.
Származása miatt katedrára nem állhatott. Az ókortudományok és a humanizmus kora felé fordult érdeklődése.
A nemzedék „képes beszédére” volt jellemző, hogy Rotterdam 1940-es szőnyegbombázására adott humanista válaszképpen állította össze és adta ki az Officina Kiadónál az Erasmus és magyar barátai című könyvét, benne – mintegy előszóként – „rejtjelezett” szonettjét is Desiderius Desiderii álnéven.
E kötetnek kalandos a története. Előbb született a vers. Az Új Idők nem vállalta a közlést.
– Valakid meghalt Rotterdamban? – kérdezte a szerkesztő.
– Igen, egy barátom – tódította a fiatal tudós. Majd hazament, s napokon belül karcsú kötettel jelentkezett, a könyvben a példaadó humanista, Erasmus kortárs magyar kapcsolatairól szóló tanulmány. S a könyv elején a vers:

Devecseri Gáborral Szigligeten

Fölverte már a földet a barbár hallali,
És nőtt az ős sötétség, mint ólmos áradat.
Szegény elaggott mester mellett más nem maradt,
Csak hű íródeákja, a Boldog Rajnai.

„Császárok és királyok, pápák és püspökök –
A Sókratést s a Krisztust mutattam fel nekik,
Emberség és igazság, hogy megteremjen itt,
Mint rózsa gyönge szirma rontó tövis között.

Hazám, Európa pusztul e gyilkos harci lázban,
S már senki meg se hallja – Jézus, ki bűne, vétke?! –
Finom latin beszédem, s ez minden fegyverem…”

Még felsóhajt utószor, a rotterdami házban,
Mint anyja szokta régen – szegény, esett cselédke –
A durva, de tejszagu nyelven: „Én édes Istenem…”

A háborús éveket munkaszolgálatban, majd szökésben töltötte. A róla szóló városi legendák egyike szerint a munkaszolgálatra orosz nyelvű Bibliát vitt, s ebből tanult meg valamennyire oroszul. Az első – őt igazoltató – vörös katona a fogoly nagyra nőtt szakállától és archaikus szavaitól meghatva térdre hullott előtte, és az áldását kérte.
A háború után – a rettenetes veszteségek, családtagok, barátok halálhírének feldolgozása után – először a szabadművelődésben és a baloldali gyerekmozgalomban vállalt feladatot, majd Szegeden, később a fővárosban kapott egyetemi katedrát. A nagyszombati jezsuita nevét Eötvös Lorándéra váltó pesti egyetem rektora lett 1950-ben. Haláláig az ELTE latin–görög filológiai intézetének vezetője, az Ókortudományi Társaság alelnöke, majd elnöke.
Tanít, kutat, fordít. Feleségével, Petrolay Margittal több kötet mesét ad ki (köztük Az ezüstpagodát), bevezetőt ír görög és latin szerzők műveinek magyar kiadásához. Vallás- és irodalomtörténeti tanulmányait számon tartja a nemzetközi szakma.

Feleségével, Petrolay Margittal

Hésziodosz két „tankölteményét”, a Munkák és napokat és Az istenek születését az ő magyarításában olvashatjuk. Az Antigonét az ő tolmácsolásában tanulják a gimnazisták, A Leláncolt Prometheuszt az ő fordításában játsszák a színházak. Szerepe volt abban is, hogy az 50-es években papirusztekercsben fellelt attikai újkomédiát, Menandrosz Az embergyűlölőjét a magyar közönség megismerhette. Vergilius híres költeményének, a XX. századi klasszicizáló lírára nagy befolyást gyakorló IV. eclogának magyar változata is az ő nevéhez fűződik. Puskint, Lermontovot, Krilovot, Gorkijt fordított oroszból, s ő vetette egybe a XX. századi kazah énekmondót, Dzsambul Dzsabajevet a homéroszi eposzok szerzőjével.

 

Vallástörténeti tanulmányai fontos adalékokat szolgáltattak az antik hagyományok motívumvándorlásairól, a magyar irodalom klasszikus tradícióinak feltárásához is.

Gyermekei (Imre, Borbála és László) körében

Legismertebb műve a 30-as években először, majd sok kiadásban megjelent Mitológia. Ennek gyermekekhez szóló változata, a Görög regék is 16 kiadásban jelent meg.
1970 júniusában, fiatalon halt meg. Szívroham érte. Megannyi aprólékos, igazi filológusra valló jegyzet, cédula maradt utána. Az antik dráma történetét készült megírni.

Trencsényi László és a predméri vadalma – avagy nem esett messze az alma a fiától

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0