Bajnokká verve

Születésnapi beszélgetés Nógrádi Gáborral


2013. június 21.

Holnap ünnepli 66. születésnapját Nógrádi Gábor, aki 30 év alatt 20 könyvet írt és milliónyi olvasót szerzett. Ebből az alkalomból, és egyéb (örömteli) okok miatt is kértünk tőle egy rövid interjút.

Nógrádi Gábor a díjátadón

Megvalósult a gyerekkori álmod, mindig is író szerettél volna lenni. Most egy Dunára néző szobában írod a könyveidet. Ráadásul idén megkaptad az IBBY-életműdíját is, amihez sok szeretettel gratulálunk. Elégedett vagy a sorsoddal?
Ha elért célomat, az írói mesterséget vagy a Dunára néző nagymarosi kilátást és az életműdíjat nézem, elégedett vagyok. Ha a sorsommal való elégedettséget kell mérlegre tenni, már nem vigyorgok annyira. Soroljam? Az ötvenes években voltam gyerek. Anyámat korán elvesztettem. Jó tanulóként sem mehettem gimnáziumba, mert apám maszek asztalos volt. Alagsori és pincelakásba születtek a fiaim… A politika…! Inkább hagyjuk! Nem sírok, mert velem együtt milliók éltek, és élnek így, de egy másik, örömtelibb sorsot is el tudnánk képzelni…

Te vagy az egyik legnépszerűbb gyerekkönyvszerző. Folyamatosan járod az országot, könyvtárakba, iskolákba hívnak beszélgetni, előadni. Nagyon sok könyvet is írsz eközben. Hogy bírod ezt a tempót?
Aki a mélységből indul, van képessége, ereje és ambíciója, mind azt teszi a saját pályáján, amit én. Nekünk kétszer-háromszor annyit kell felmutatnunk, mint más boldogabbaknak, akik otthonról több hamuba sült pogit kaptak az életútra. Akit bajnokká ver a történelem és az élet, az nem bír megbújni egy sarokban, vagy amatőrként csetleni, botlani a lehetőségek között. Az versenybe száll, ha beledöglik, akkor is. Mit gondolsz, miért volt olyan jó a magyar foci az Aranycsapat idején? Mert csak itt termettek jó futballisták?  Egy frászt! „Bajnokká verte őket” a bezártság, a diktatúra. Ez volt az egyetlen kitörési lehetőségük. Mellesleg már alig járok találkozókra. Kissé elfáradtam. Akkor kezdtem elfogadni minden felkérést, amikor a top 100 listára felkerült a Petepite. Bár a felmérések szerint előtte is a legolvasottabb magyar ifjúsági író voltam a kiskamaszok körében, a top 100 meggyőzött arról, hogy nem mondhatok nemet azoknak, akik szeretnek. Ami pedig könyveim számát illeti: évente egy könyvet írok. Maximum kettőt. Ez sok? Inkább a példányszám sok, hál’ Istennek!

Nem titkolod, hogy számodra „alkalmazott irodalom” a gyerekkönyvek terepe, és írás közben mindig gondolsz arra, hogy az olvasó hasznosíthassa a könyvben lévő élményanyagot. Volt már rá példa, hogy a könyved segített valamelyik olvasódnak a problémája megoldásában?
Csak remélhetem, hogy igen. Nem készült vizsgálat erről. De ha arra gondolok, milyen sokat segítettek nekem a gyerekkönyvek, majd a felnőttregények, versek a gyászmunkában vagy a szerelmi csalódás feldolgozásában, akkor bízhatok benne, hogy ez az én könyveim olvasóinál is hasonlóképpen működik.

Bevallottan „nem kollégáknak írsz”, és igen kevés kortárs magyar gyerekirodalmat olvasol. Honnan van benned a témaérzékenység, ami finoman szólva nem erőssége a kortársaidnak?
Semmi témaérzékenység! Önző vagyok. Csak arról írok, ami gyerekkoromban fájt nekem. Feltételezem, hogy a mai gyerekeknek is ugyanaz fáj. Talán ezért lehetek aktuális. Fájt az erőszak. A fenyegetés. Az elnyomás. A rasszizmus. Az egyéni sajátosságok, érdekek figyelmen kívül hagyása. A titkok kínja. A tehetetlenség…

Majdnem minden könyved a család egységéről, illetve annak megbomlásáról szól. Elég realista helyzeteket írsz le. Létezik még olyan új műfaj, ami a gyerekirodalmon belül érdekelne?
Kicsit ki szeretnék lépni a realizmusból. Erre tettem kísérletet, amikor a Marci-könyvekben a főhős elhunyt szerettei állat- és növényalakban segítették Marcit. Vagy A gonosz hét napjában a „bajkutya” (ez volt az eredeti cím) átveszi s megszenvedi a főszereplő bűneit.

Megáll(t) az idő

Rengeteget teszel az olvasás népszerűsítéséért, ami összefüggésben áll tanult szakmáiddal, hiszen népművelő–könyvtáros diplomád is van. Mi hajt még mindig? Soha nem érzed azt, hogy most már eleget tettél az ügy érdekében, csinálja más?
Ha így fogom érezni, az már nem én leszek. Vagy nem leszek. Valami hajt belül. Sokan vagyunk így. És nem biztos, hogy ez nekünk olyan jó. Nincs egy perc nyugalom. Képtelen vagyok nyaralni, örömmel utazni. Folyton jár az agyam. És megőrülök, ha némi odafigyeléssel megoldható problémát látok, amit nem oldanak meg. Már utálom ezt az állapotot. Már szeretnék pihenni. Néha az az érzésem, nem is én élem az életemet, hanem a mögöttem lévő elhunyt milliók akarják, hogy azt csináljam, amit csinálok. Én csak közvetítő vagyok.

A fiad, Gergely is író lett. Együtt járjátok az országot. A minta ragadós?
Mindkét fiamat tanítottam az írásra, mert tudtam, hogy bármi legyen a szakmájuk, az írásbeli és szóbeli kifejezés fontos. Aztán író lett. De operaénekes is, amire nem tanítottam…

Volt az életedben sorsfordító hatású könyv?
Több is! Sőt, sok! A mai napig úgy érzem egyes könyveknél, hogy megvilágosodom. Nevetséges, nem? Hatvanhat évesen…! Igaz a mondás: nem az a baj, hogy az ember öreg, hanem az, hogy fiatal!

Emlékszel még a legkedvesebb gyerekkori könyvélményedre?
Az Egri csillagok, a Tom Sawyer, a Motke, a tolvaj, a Majd a gyerekek! És még sok más regényt említhetnék.

Sok évig újságíróként, népművelőként dolgoztál, ezalatt nem írtál. Elégtételt jelent az elmaradt könyvekért cserébe a sok közvetlen olvasói visszajelzés?
Nem. Óriási butaságot csináltam, hogy életem legaktívabb (?) korszakában nem azt csináltam, amire a legnagyobb szükség volt, s amit csak én tudtam volna megcsinálni. Zokogok, ha a gyerekeket nézem, s tudom, hogy mennyit kóvályognak majd a tévutakon, míg a saját útjukra lelnek. Ha rálelnek!

Hogy sikerült az íróiskola, aminek a nyomai még mindig olvashatók a honlapodon?
Remélem, segítettem néhány gyereknek jobban fogalmazni. Ismétlem: az írásbeli és a szóbeli kifejezés minden szakmában borzasztóan fontos.

Küldenek neked a gyerekek, reménybeli szerzők kéziratot véleményezésre?
Küldenek, de nincs időm, erőm foglalkozni ezekkel. Ez ma már nem az én dolgom. Időm kevés, feladatom sok.

Mikor olvashatjuk a legújabb Nógrádi-regényt, és mi lesz a témája?
Nem árulhatom el. Azt azonban igen, hogy Az anyu én vagyok című regényemből komédiát írok, és nagyon élvezem. Ha találunk két jó női főszereplőt, egy tizenévest és egy felnőtt színésznőt, akkor dőlni fog a közönség. A színházba is, meg a nevetéstől is.

Címkék: , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0