Julia Donaldson: Boszi seprűnyélen


2013. július 24.

Anyuka, ezt dugjuk el! – kért a kislányom, amikor hazahoztam a könyvet. Sokáig lapult a szekrény mélyén, ám amikor újra előkerült, minden megváltozott.

Nálunk A graffaló sem aratott osztatlan sikert: bár Axel Scheffler mindent elkövetett, hogy a szörny rémisztő is legyen meg ne is,  a lányom alapvetően a fenevadat látta benne, a kisegér csalafintaságát pedig még nem tudta értékelni. Talán túl korán mutattam meg neki – ám a szerzőpáros lapozóit kézbe véve nem először merül fel bennem a kérdés: kiknek, milyen korosztálynak szólnak meséik?

A lapozó formátum általában a legkisebbeket célozza meg – igaz, a klasszikus lapozók könnyebben kézben tarthatók, és kevésbé rafinált a történetük (ha van egyáltalán). A Donaldson-történeteket el tudom képzelni óvodások kedvenceiként is: a graffaló és a boszi olyan főhősök ugyanis (de A legcsinosabb óriást is említhetném itt), akiknek megértéséhez szükséges bizonyos mesei tapasztalat, sőt akár e tapasztalatok felülírására is szükség lehet.

A Boszi seprűnyélen könyvegész éppen ezt a komplex olvasási műveletet várja el az tőlünk: tudd, hogy a boszorkány általában gonosz, ám bibircsókja alatt vedd észre kedves mosolyát, és ismerd fel valódi lényét. Ebben a felismerésben az olvasó segítségére lesznek útitársai (a cica, a kutya, a madárka és a béka), akik az egyre viharosabb tájban szelik vele az eget, az igazi veszedelem (és persze a megoldás) felé suhanva. A történet végén nem süt a nap, mert egy boszi mellé mégiscsak telihold dukál, de az a hold olyan kerek, mintha mosolyogna.

Visszatérve a kislányomra: ő két és fél évesen legyőzte félelmét, amelyet a seprűnyélen lovagló boszi látványa okozott, és óvatosan ugyan, de bemerészkedett a történetbe, sőt ezúttal a mese csattanóját is megértette, és jót derült rajta. (Ez amúgy A brémai muzsikusokat idézi, de semmit sem veszít az az újszülött, akinek ez a „vicc” új.) Most különböző szerepekbe bújva kérdi tőlem, van-e még hely a seprűnyélen, ám hogy maradt benne némi félsz, világosan jelzi, hogy engem nem mer vagy akar boszinak szólítani (ha mégis megteszi, kijavítja magát).

Óvatos sejtésem szerint egy nagyobb kisgyereknek is le kell győznie magában a boszorkány archetípusát, hogy közelebb merészkedjen a meséhez, de belső tusája jóval kevésbé lesz látványos, talán nem is tudatosodik sem benne, sem a szüleiben. Viszont remekül fog szórakozni. Ugyanis – ha a fentiekből nem derült volna ki – ez egy nagyon jó könyv. (Pagony, 2013)

Illusztrálta: Axel Scheffler
Fordította: Papp Gábor Zsigmond

Címkék: , , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0