Kalandfilm kemény kötésben

Lakatos István írása


2013. szeptember 2.

Amikor szinte havonta érkezik egy új ifjúsági regényből/trilógiából/sorozatból készült filmes feldolgozás, nem meglepő, hogy boldog-boldogtalan ilyesmit ír, és közben arról álmodozik, hogy majd az övét is jól megfilmesítik. Hiszen egy csapásra híres lenne, sikongató tinilányok alélnának halmokba a könyvei előtt, és természetesen rengeteg pénzt is keresne mindezzel.

Hiába írt több mint egy tucat regényt (trilógiát, sorozatot), eddig nem lett film egyikből sem. Ez nem ér! – gondolhatta Westerfeld. Hát most megmutatja, hogy olyat ő is tud, mint a csillogó vámpírok vagy a fák között rohangáló éhes lány. Kicsit olyasformán, mint az osztály strébere, aki ott ül a legelső padban, és annyira jelentkezik, hogy kis híján kiesik belőle. Aki szépen fel tudja mondani a leckét, szóról szóra, ahogy a tankönyvben leírták, de a tanár csak azért sem őt fogja feleltetni.
A Behemót ugyanis egy hihetetlenül látványos, izgalmas – kalandfilm.
A trilógia első kötete egy olyan világba kalauzolt minket, ahol a háborúkat furábbnál furább alkalmatosságokkal vívják: a barkácsok óriási hadigépekkel és robusztus lépegetőkkel, míg a darwinisták különös lényekkel, amiket állatfajok életfonalainak keresztezésével hoztak létre. Ennek megfelelően rengeteg leírás szólt erről a világról. Westerfeld (néhol meglehetősen nyakatekert logikával) oldalak tucatjain mutatta be fura szerzeteit, élen a regény címszereplőjével, a bálnából és számos más állat szimbiózisával megalkotott élő léghajóval, a Leviatánnal.
Nincs is ezzel semmi baj, hiszen meg kellett ismernünk azokat a sajátos, monumentális kulisszákat, amelyek között Sándor herceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és Deryn, a fiúruhába öltözött kadét kalandjai zajlanak – 1914-ben, az első világháború kitörésének napjaiban.
Eleinte kissé furának tűnt, hogy a nagyjából kiszámítható időközönként, már-már menetrendszerűen érkező akciójelenetek is rendkívül aprólékosan vannak bemutatva. Hiszen ez egy kalandregény! A rengeteg részlet megöli a jelenet dinamikáját: az izgalmasnak szánt részek feloldódnak a leírásokban, rettentő unalmassá válnak.
A folytatást olvasva végül világossá vált, hogy Westerfeld valójában azt szeretné, ha filmet forgatnának a történetéből. Olyan igazi nyári filmet, hajmeresztő üldözésekkel és nagy robbanásokkal.
Mi más indokolná azt, hogy a Behemót cseppet sem különbözik a felvezető funkciójú Leviatántól? A világot, a szereplőket ismerjük, az első kötet remekül megágyazott a cselekménynek is, kitört a világháború. Hőseink a Leviatán fedélzetén Konstantinápolyba utaznak, hogy ügyeskedéssel a darwinisták oldalára állítsák a törököket. A város forrong: nem csupán a németek ellen lázadoznak, hanem bizonyos csoportok a szultán uralmát is meg akarják dönteni. Ármány, összeesküvés egy óriási, egzotikus és nyüzsgő városban – kiváló háttér egy izgalmas történethez! Csakhogy ez a háttér jobbára az is marad. Westerfeld ugyanis a Behemótot is telezsúfolta leírásokkal. Új helyszínen járunk, be kell mutatni, nem vitás, de bizony sokszor túlzásokba esik. Konstantinápoly csodái között vannak remekül kitaláltak (a szultán trónterme rendkívül hatásos) és meglehetősen erőltetettek is (a forradalmárok röplapjait egy pókforma nyomdagépen nyomtatják, mert úgy szövik azokkal az összeesküvést, mint pók a hálóját…).
Ami a szereplőket illeti, általában az ő gondolataikat is olyasformán ismerjük meg, mintha csak egy újabb épület vagy egy masina lennének. Mintha egy külső szemlélő próbálná tételesen megfogalmazni, hogy a szereplőknek mi járhat a fejükben. Ami már csak azért sem élvezetes, mert a főszereplők meglehetősen egyszerű figurák, olyannyira, hogy a drámai(nak szánt) körülmények ellenére is érdektelen a sorsuk, akik pedig izgalmasabbak lennének, alig bukkannak fel a történetben.
Az elmaradhatatlan akciójelenetek is a már megszokott ritmusban érkeznek – hiába hangoztatják folyton, hogy mekkora súlya van a történéseknek és Konstantinápoly szerepe döntően befolyásolhatja a háború menetét, az egész összeesküvősdi csupán ürügy, hogy egy üldözésből eljuthassunk valami nagy robbanásig.
Ugyanis egy látványos akciófilmhez nagyjából ennyi elég is. Szinte csak formai változtatásokra lenne szükség, hogy a regényből forgatókönyv legyen, ráadásul Keith Thompson csodás illusztrációi révén már a látványtervekkel sem kellene vesződni. Most már csak a fránya filmstúdiókon múlik – mert Westerfeld aztán tényleg mindent megtett.
(Scott Westerfeld: Behemót, illusztrálta: Keith Thompson, Ad Astra, 2013)

Címkék: , , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0