Új szelek


2013. szeptember 2.

Az idei tanév gyökeres változásokat hoz az iskolások (és családjuk) életében. Magam is szorongással olvastam a gyerekeket, szüleiket és persze tanáraikat érintő újításokról, holott a kislányom egyelőre még óvodába sem megy, és jó ideje nem hív a csengő sem a padba, sem a katedrára.

A kötelezően délután négyig tartó iskoláról egyrészt saját iskolakezdésem jutott eszembe: míg élek, nem felejtem el azokat hosszú, egyre sötétebb délutánokat, amelyeknek végét a váltócipő lecserélése, a sorban állás, majd a fegyelmezett levonulás jelezte, hogy aztán az utcára kilépve torkomban dobogó szívvel keressem tekintetemmel apukámat, és akkor nyugodjak meg végre, amikor kezemet a kezébe süllyeszthetem. Nem feltétlenül voltak rosszak azok a napok, nagyon szerettem például, hogyha diafilmet néztünk, és az is jó volt, ha szolfézsórára mehettem, de érdekes módon mintha egész évben tél lett volna, egyetlen „fényes” emlékem sincs.

És persze eszembe jut a közelmúltból saját tanári pályafutásom egyik mélypontja is, amikor – noha gimnáziumi tanár volnék – az adott intézmény sajátos kereteinek megfelelően beosztottak ötödikes–hatodikos diákok napközijébe felügyelni… A vegyes társaság nagy részének a nevét sem ismertem, de ha ismertem volna, az sem javított volna sokat a helyzeten, hiszen ahányan voltak, annyi különórára, erre-arra kéredzkedtek el, annyi házi feladatot (nem) írtak meg, s csupán egyetlen dologban mutattak meglepő egységet: aki maradt, az számítógépes játékkal akart játszani.

Én pedig mesét szerettem volna olvasni. Hazudnék, ha azt mondanám, mindenekelőtt, mert először is jó lett volna, ha nem érzem magam megalázva, másodszor jólesett volna megebédelni otthon, harmadszor meg a kevéske időmet leginkább a másnapi óráimra készüléssel szerettem volna eltölteni, de ha már… Szóval jó lett volna leülni, és a hosszú, egyre sötétebb délutánokat mesékkel tenni értelmessé.

Nekem nem sikerült. Olvasom, arról nem rendelkezik jogszabály, hogy a gyermekfelügyeleten kívül az iskolának bármilyen értelmes tevékenységről gondoskodnia kellene. Ha van olyan pedagógus, aki mégis mesékhez nyúlna, annak segít a Meseutca.

Címkék: ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0