Hitka Viktória – Gál László: Zinka és Hugó

A rejtélyes üzenet


2013. november 25.

Rég csalódtam ilyen kellemesen, mint a Zinka-mese folytatásában. Pedig Hitka Viktória (aki anyukaként és képzőművészként megálmodta Zinkát) és írótársa, Gál László kockázatos újításra adták a fejüket: „megöregítették” a főhőst, és 8 éves nagylányhoz méltó kalandokba keverték.

A rejtélyes üzenet kis hőse tehát négy évvel idősebb, mint amikor (idén) megismertük: első rajongói biztos nem öregedtek ugyanennyit. Hogy a könyv mégis célba érjen, a formája is megváltozott: „nagyoknak”, önálló olvasásra is alkalmas álló kötet lett belőle, amelyben az illusztrációk továbbra is meghatározóak, de már igazi, négy fejezetből álló kalandozás vár az olvasóra. Az üzenet egyrészt palackpostán érkezik: gyerekek küldik, így kérnek segítséget, mivel mindenüket elsodorta az árvíz.Zinka elmaradhatatlan társával, Simafüllel, valamint a nemcsak meleg bundájú, hanem melegszívű medvével, Terebéllyel indul felkutatni a bajba jutottakat. De rejtélyes üzenet rejlik a történet minden egyes mozzanatában is, hiszen a szigetlakók sanyarú sorsába belegondolva megtanuljuk megbecsülni, amink van (meleg ruhánk, ételünk, családunk), és talán még a segítő szándék is felébred bennünk.

A szülők a könyv megvásárlásával 300 forinttal segítik az UNICEF Magyar Bizottságának munkáját, és pénzben nem kifejezhető, milyen sokat ér, ha a felnőttek – szülők, tanárok, könyvtárosok – segítenek feldolgozni a 6–10 éveseknek az olvasottakat. Persze nem didaktikusan, hiszen a szöveg sem az. Meglepetésemnek éppen ezért adtam hangot: az első kötettel – amely hároméves kislányom egyik kedvence – szülőként éppen az volt a bajom, hogy egy-egy mondata, jelzős szerkezete túl sok információt akart ránk erőltetni; a második azonban igazi „palackposta”: öröm rátalálni és közelebbről szemügyre venni az üzenetét. (Bookline, 2013)

 

Illusztráció: Hitka Viktória

Gondozta: D. Tóth Kriszta

Címkék: , , , , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0