Dávid Ádám: Millennium expressz – A potyautas (részlet)


2013. december 4.

Dávid Ádám immár második regényével jelentkezik. A 12 éven felülieknek szóló kalandos, fordulatos és szerelmes történet több, mint száz évvel repít bennünket vissza az időben. A Pagonyból kinőtt Tilos az Á Könyvek gondozta a kötetet, a borítót Futaki Attila tervezte.

A borítót Futaki Attila tervezte

A hosszú külvárosi séta után jóleső hangzavar töltötte be a keskeny utcákat: fekete fejkendős vagy elfátyolozott arcú kofaasszonyok meg különféle színű és formájú turbánt viselő férfiak kínálták portékájukat az olcsó ékszerektől a méregdrága ételkülönlegességekig. A közeli minaret erkélyéről pedig felhangzott a müezzin déli imára hívó kiáltása. Erre aztán az árusok és a vevők is félbehagytak mindent, hogy a mecset felé induljanak. A hömpölygő tömeg magával sodorta a harmadosztályos csapatot.
Zsiga elkiáltotta magát:
– Maradjon mindenki látótávolságon belül. Gyertek!
Sikerült behúzódniuk egy mellékutcába, amíg a törökök rituálisan mosakodtak a mecset oldalában álló kutaknál, majd imaszőnyegükön térdepelve imádkozni kezdtek. Különös, zümmögő hang töltötte be a környező sikátorokat, ahogy mindenki ugyanazokat a szent szavakat kántálta. Pár perccel később újra élettel teltek meg a bazárok, és ki-ki a maga vérmérséklete szerint próbált ételhez, italhoz jutni.
– Akármit is vásároltok, ne feledjetek el alkudni! – figyelmeztette a többieket Árpi.
– Minek? – kérdezte Teri. – Úgy nézünk ki, mint akiknek akár egy parányi kedvezményt is adnának?
– Sértésnek veszik, ha nem alkuszol – mondta Árpi. – Errefelé ez így szokás. Épp elég furcsa látványt nyújthatunk a toldozott-foldozott gönceinkben, ne keltsünk még nagyobb feltűnést!
Zsigának nem kellett kétszer mondani: minden színészi tudását bevetette, és kézzel-lábbal alkudni kezdett. A kofáknál csábos mosolyával vitte lejjebb az árat, a kérges szívű férfiaknak pedig pont akkor fordított hátat, amikor holtpontra értek az egyezkedésben. Határozott léptekkel továbbindult, mire a legtöbbjük utánaszólt, és nevetséges összegért hozzávágta a következő nyalánkságot. A szemfülesebb harmadosztályosok hamar rájöttek, hogy Zsiga hülyét csinál az egész bazárnegyedből, úgyhogy suttyomban odaadták neki a kuruşaikat, hogy ő alkudjon helyettük.
Félórával később az összes fiú zöldes arccal támolygott a sikátorokban – megfeküdte a gyomrukat a sok törökméz, baklava, meg amit még összeettek. Teri és a többi lány inkább egzotikus gyümölcsöket próbált ki: megosztoztak egy illatos ananászon, sokáig alkudtak egy-egy szelet kókuszdióra, míg végül mindannyian dupla adagot kaptak, és az egészet leöblítették egy nagy pohár frissen facsart mangólével.
A kora délutáni nap Konstantinápolyban már április elején is perzselő volt, így aztán az utcai alkudozás után jólesett hűsölni egyet a Nagy Bazár fedett csarnoka alatt. Miután a harmadosztályosok kinézelődték magukat a vásári forgatagban, és Árpi mindenkit egybeterelt, továbbindultak a legforgalmasabb terek felé. Zsigának már ekkor szemet szúrt, hogy a belvárosban sem lehet látni kolduló gyerekeket. „Mintha a föld nyelte volna el őket” – gondolta.
– Mondtam én, hogy Dezső megint félrebeszél ezzel a látnivalós szöveggel. Egy árva koldusgyerek sincs itt.
– Pedig alapvetően igaza van – kelt a védelmére Árpi. – Tényleg a középületek környékén szokott ácsorogni a legtöbb koldus.
– Itt valami bűzlik. Nem tűnhet el csak úgy ukmukfukk minden utcagyerek!
– Miért nem nézünk körül a pályaudvaron? – javasolta Teri. – Hátha ott találunk valamit. Vagy valakit.
Árpi a térképre pillantott, és bólintott.
– Kövessetek!
***
Lassan megnyúltak az árnyékok a konstantinápolyi házfalakon, mire a sirkeci pályaudvarhoz értek. Az egyes vágányon kisebb csődület verődött össze.
– Mi a fene van ott? – kérdezte Árpi a nyakát nyújtogatva, aztán felkiáltott: – Ezt nem hiszem el: az Orient expressz!
– Nem akkora durranás, mint ahogy beharangozták – mondta Teri.
– Nézd a kis színésznőt! – nevette el magát Árpi. – Ugye nem akarod elhitetni velünk, hogy már utaztál rajta?
– Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak Párizs felé – vonta meg a vállát Teri.
Árpi erre színpadiasan csípőre tette a kezét, és felhúzta a szemöldökét.
– Az eszem megáll! Benned egy Háry János veszett el. Napóleonnal nem találkoztál?
– Tényleg járt Párizsban – szólt közbe Zsiga. – Teri Zsolnay Vilmos unokája.
– A kerámiás Zsolnay? – kérdezte Árpi. Teri bólintott. – Aha. Így már más. De az akkor sem ér, hogy húzod itt a szád a világ legjobb vonatától!
– Na jó, tényleg elég kényelmes volt – ismerte el Teri –, és az étkezőkocsi kínálatára sem lehetett panasz, de Lujza nővér főztje személy szerint nekem sokkal jobban ízlik.
– És még nem is kóstoltad a marhapörköltjét! – mondta Zsiga. – Szívemhez nőtt szegény Boris az álmodozó szemével, de azért a lábszára mégis más.
– Attól olyan különleges az íze, hogy Lujza nővér só helyett a könnyeivel fűszerezi – bólogatott Árpi.
– Ne marháskodjatok! – mondta Teri, és a pályaudvar főbejárata felé mutatott. – Találtam valakit. Nézzétek csak azt az elfátyolozott arcú lányt, milyen elárvultan ácsorog ott!
– Na végre  – komolyodott el Zsiga, és határozott léptekkel a kapuhoz indult, de Árpi visszarántotta.
– Ne siess úgy, cimbora! Ismered Kazán mondását: „Ahol egy van, több is van.” Kövessük egy darabig, hátha okosabbak leszünk, és megtudjuk, hová tűnhettek a társai.
– Még ennél is okosabbak? – morogta Zsiga.
A többiek viszont helyeselték az ötletet, így aztán tisztes távolságból figyelték, merre tart a fekete ruhás alak. Fekete kendője alatt fátyolt viselt, és úgy kötötte meg, hogy csak egy vékony csík látszódott az arcából. Szabadon maradt szeme idegesen járt jobbra-balra, és gyakran lepillantott a kezében tartott pergamenre. Hamar egyértelművé vált, hogy a lány tényleg egyedül van.
– Miféle koldus az, akinek térkép kell a tájékozódáshoz? Itt valami nem kerek – mondta Zsiga.
– Honnan veszed, hogy térkép? – kérdezett vissza Teri.
– Mi más lenne? Talán a Korán kivonatolt változata?
– Most érkezhetett Konstantinápolyba, és talán egy ismerőséhez igyekszik.
– Akkor nem is csavargó. Az lenne a legegyszerűbb, ha megkérdeznénk.
– Talán tudsz törökül?
– Szót értenék vele, hidd csak el.
Már úgy tűnt, hogy Teri és Zsiga sose fog zöld ágra vergődni, amikor a föléjük magasodó minaret balkonján nagy bajuszú müezzin jelent meg, hogy az esti imádságot bejelentse. A feketébe öltözött lányt azonnal elnyelte a térre áramló tömeg.

A részletet a kiadó és az alkotók hozzájárulásával közöltük. Köszönjük!

 

Címkék: , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0