A „Széjjel-menő ember” és titokzatos társai

Titokzatos Bábgyűjtemény – Interjú Papp Eszter gyűjteményvezetővel


2013. december 9.

2003-ban kelt útjára az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábgyűjteményének utazó kiállítása. A tárlat száz év történetét mutatja be bábok (és tervrajzok, fotók, egyéb felvételek) segítségével: stílusok, irányzatok, lenyűgöző technikai megoldások tárulnak a látogató szeme elé. A reprezentatív válogatás december 15-ig látható a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Papp Esztert kérdeztük.

A kiállítás nagy sikert aratott számos külföldi nagyvárosban és idehaza, Pécsett is. Mire vonatkozik a „titokzatos” jelző?
Állandó kiállításunk nincs, a bábraktár nem látogatható. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának Csak itt, csak most – Pincétől a padlásig című programjának alkalmából támadt kollégáimnak az az ötlete, hogy mutassuk be a 2003 és 2005 között oly nagy sikert aratott utazó kiállítást a Bajor Gizi Színészmúzeum látogatóktól elzárt területén. Ezért titokzatos. Fontos megemlíteni, hogy ezt a jelenlegi kiállítást – bár az installáció és a koncepció ugyanaz – nem én építettem fel, mert én két kisgyerekemmel gyesen vagyok, hanem két kolléganőm: Simándi Katalin és Stenczel Emese.

A bábok története 1850-ben kezdődik. Mit takar ez az évszám?
A Bábgyűjtemény legrégebbi bábjai a Hincz-hagyatékból származnak. A háromgenerációs vándormutatványos család fellépéseinek pontos útvonalát az úgynevezett Vándorkönyvük dokumentálja. Minden mutatványosnak volt ilyen engedélynaplója, amelyet egy-egy városba érkezéskor kellett bemutatni a hatóságnak. Hinczék 1140 bejegyzése közül az elsők még a mutatvány megjelölése nélkül szerepelnek, de 1850-től már rendszeresen marionett-előadásra kaptak engedélyt. Az évszám tehát a hivatásos magyar nyelvű bábjátszás kezdete.

1950: a bábszínházak államosítása. Valóban véget ért, lezárult akkor valami?
1949–1950 a magyar bábtörténetben (is) jelentős korszakhatár. Az ország összes bábosát ellehetetlenítette az államosítás. Az új kultúrpolitika nemkívánatosnak nyilvánította a régi mestereket, a többgenerációs családi vállalkozásokat, sőt még az 1947-ben megszervezett I. Magyar Bábjátékos Kongresszus résztvevőit is. De nem csak jövőjüktől, a múltjuktól is megfosztották őket azzal, hogy kitörölték nevüket a magyar bábtörténetből. A szakkönyvekből évtizedeken keresztül kimaradtak, mintha 1949 előtt nem léteztek volna magyar bábosok. Pedig életüket szentelték ennek a műfajnak, a küszködés és nélkülözés ellenére sem adták fel hivatásukat, és a végsőkig kitartottak mellette.

Ha a laikus közönséget kérnénk, nevezzen meg egy híres bábművészt vagy egy ismert bábot, gyanítom, kivétel nélkül mindenki Kemény Henriket és a palacsintasütős Vitéz Lászlót nevezné meg. De ki volt Korngut Salamon, és mi köze hozzájuk?
A Kemény család is – a Hinczékhez hasonlóan – háromgenerációs vásári bábjátékos család. Korngut Salamon a nagypapa, aki először foglalkozott bábozással. Fia, Korngut Kemény Henrik, majd unokája ifj. Kemény Henrik, akinek köszönhető, hogy Vitéz László a mai napig élő hagyománnyá vált. Ifj. Kemény Henrik elmondása szerint a nagypapa eleinte mint cirkuszigazgató járta az országot. Amikor nem volt elég artistája, marionettel helyettesítette a hiányzó számokat, hogy ne maradjon el a produkció. A családi hagyomány szerint így lett végül cirkuszigazgatóból bábszínház-tulajdonos.

A gyűjtemény legrégebbi darabjai a Hincz család hagyatékához tartoznak. Melyek ezek? Kiemelnél párat?
A bábjátékos családok gyakran alkottak dinasztiákat, hiszen az utazások megszervezése, a bábszínpad működtetése, a sok zsinóros marionettek mozgatása is óriási gyakorlatot igényelt, a tárgyi örökségen kívül a tudás is apáról fiúra szállt. Hincz Adolf, a nagypapa összesen 17 marionettet hagyott fiára. Fia, Gusztáv csak néhány bábbal gyarapította a gyűjteményt. Tőle származik a Nagyszarvú ördög, és a metamorfózis marionettek. A metamorfózisok (átváltozó báb) a vásári bábszínpadok legnépszerűbb számai voltak. A produkció lényege a meglepetéskeltés, a közönség elkápráztatása. A marionett-technikának köszönhetően a figura tánc közben darabokra hullik, majd egy zsinórrántásra újra összeáll (Széjjel-menő ember) vagy a nézők szeme láttára teljesen átalakul (Léghajósnő).

A bábozás történetét vizsgálva nem csak dinasztiákról beszélhetünk. Kiket érdemes még megemlítenünk?
A kiállításon láthatók még A. Tóth Sándor kubista bábjai, amelyek egyedülállóak a magyar bábtörténetben. Ő annak a Blattner Géza vezette párizsi Arc-en-Ciel (Szivárvány) bábszínháznak volt a tagja, amelyet Párizsban élő magyar képzőművészek hoztak létre 1929-ben. Nem kötötték magukat egyetlen bábmozgatási módhoz sem, minden előadáshoz más anyagot és technikát alkalmaztak, sőt kombinálták azokat. Az Arc-en-Ciel a modern európai bábjátszás legfőbb kísérleti műhelye lett. Az 1937-es párizsi világkiállítás színházi szekciójában aranyérmet nyertek Az ember tragédiájának bábelőadásával.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hincz Adolf: Spanyol táncos (1850 körül)

1 / 7

A fotókat a 5. archív kép kivételével Imre Barnabás készítette.

Meg kell említeni még Büky Béla nevét, akinek árnyjátékai jelentős bábtörténeti értéket képviselnek, de fontos még Rév István Árpád, aki a mechanikus rudas báb feltalálója és Nemzeti Bábszínjáték néven nagy sikerrel működtetett 1942-től 1944-ig egy magánbábszínházat, műsorán sok felnőttelőadással.

Láthatjuk-e még valaha működés („széjjelmenés”, levegőbe szállás) közben a váratlan mutatványokra képes bábokat? „Élnek-e” így, egy gyűjteménybe tagozódva?
A műtárgyakat már nem használhatjuk. Óvnunk kell őket, hiszen pótolhatatlanok. De két lehetőség is adódik arra, hogy működés közben láthassunk ilyen különleges technikájú bábokat. Az egyik, ahogy Blattner Géza 1937-es billentyűs bábját is rekonstruáltuk a meglévő tervek alapján, és 2007-ben a Blattner-kiállítás megnyitóján Pályi János bábművész játszott vele, sőt ezt a másolatot még a látogatók is kipróbálhatták. A másik lehetőség, hogy a mai bábosok műsorán találkozunk metamorfózis bábokkal.

Nagyon tetszik a mai Budapest Bábszínház szlogenje: „A báb nem korosztály, hanem műfaj”. Nyilvánvaló volt ez régen, és – mint maga a mese – később vált a báb a gyermekközönség szórakoztató eszközévé, vagy mindig is küzdeni kellett, hogy elismerjék felnőttműfajként?
A bábművészet létjogosultságáért való küzdelem a bábművészek örök küzdelme. Mindig is vonzotta őket a felnőtt közönség megszólítása és annak bebizonyítása, hogy a báb nem alacsonyabb rendű, hanem többlet, plusz kifejezőeszköz a színpadon. Erre sok szép, sikeres példát tudnék mondani a magyar bábtörténetből vagy akár a kortárs bábművészetből is. Persze mivel népszokásainkban rengeteg a bábos elem, réges-régen biztosan természetesebben viszonyultak a felnőttek a bábokhoz.

Ha már a jelennél tartunk: van-e mód gyarapítani az állományt? Ha igen, hogyan?
A bábtörténeti hagyatékok megvásárlására lehet pályázni. Kortárs bábok pedig akkor kerülnek be hozzánk, ha már lejátszott az előadás, és biztos, hogy nem veszik újra elő évek múlva. De nem csak bábokat gyűjtünk. Szövegkönyveket, plakátokat, műsorfüzeteket, fotókat és előadás-felvételeket DVD-n. És természetesen nemcsak az intézményes bábszínházaktól, hanem a független társulatoktól is.

Végül egy személyes kérdés. Téged mikor, hogyan fertőzött meg a bábok szeretete? Biztos vagyok benne, hogy a munkád a szenvedélyed is.
A Veszprémi Egyetem színháztudomány szakán döntöttem el másodéves koromban, hogy a báb színpadi funkciójáról írom a szakdolgozatomat. Amikor ehhez gyűjtöttem anyagot, bukkantam rá az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet akkor éppen gazdátlan Bábgyűjteményére és az ott rejlő kincsekre. Azóta tart a szenvedély.


Címkék: , , , , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0