Berg Judit: ALMA – A SÖTÉT BIRODALOM

(részlet)


2013. december 9.

Berg Judit, Rumini megteremtője Polgár Judit közreműködésével írta meg új kalandregényét. A József Attila-díjas író és minden idők legjobb női sakkozója azért fogott össze, hogy ebben az izgalmas regényben egy kicsit a sakkról, de még inkább – a sakkon túl – az életről meséljenek a fiatal olvasóknak. Egyáltalán nem kell tisztában lennie a sakk szabályaival annak, aki kíváncsi erre a könyvre, elég, ha olvasni tud!

 

Címlap: Bernát Barbara

Egy különös nyári délután, amelyen egymást érik a váratlan, nyugtalanító események, a regény négy hőse, Alma, Drifter, Félix és Bella egy számukra idegen világba kerül. Vissza szeretnének jutni a saját valóságukba, de a sötét birodalom uralkodója próbatételek elé állítja őket:

–  Megmozdult az a fekete bábu – mutatott Bella a sakktábla felé.

–  Persze, a szemeteskosár meg eléd ugrott, hogy felborítson – torkolta le Félix.

–  Én is láttam, hogy megmozdult – szólalt meg Félix háta mögött Drifter. Hirtelen elöntötte a kíváncsiság, hogy megértse az érthetetlennek tűnő jelenséget. Hiszen ha a kislány is észrevette a bábu mozgását, akkor az mégiscsak megtörtént, vagy legalábbis úgy tűnt, mintha megtörtént volna. Mennyivel jobb ez, mintha megőrült volna! De Félix felemelkedett, végigmérte lógó hajú, baseballsapkás, gördeszkás osztálytársát, és gúnyosan elhúzta a száját.

 

–  Mindig sejtettem, hogy egy szinten vagy húgommal.

Drifternek elborult a tekintete, mélyen beszívta a levegőt, és tett egy lépést Félix felé. A kosárcsapat büszkesége nem hátrált meg, sőt, kihívóan méregette Driftert. Bella rémülten nézett egyik fiúról a másikra, aztán hirtelen ötlettől vezérelve a közelben ácsorgó emberekre mutatott.

–  Nézzétek, az új osztálytársatok! Ott ül a sakktáblánál.

Félix és Drifter egyszerre fordult a sakkasztalok felé. Félix rögtön észrevette a játékba merült Almát, és elfintorodott. Nem kedvelte a lányt, hiába hallott már kiemelkedő sakkteljesítményéről. Magában felháborítónak tartotta, hogy sportolónak nevezik azt, aki órákon át egy asztal mellett üldögél, úgy tesz, mintha gondolkozna, és közben bábukat tologat. Amit ő a kosárcsapattal hetente négyszer végigcsinál, az az igazi edzés, futással, erősítéssel, dobógyakorlatokkal, meccsekkel.

Drifter először nem is Almát pillantotta meg, hanem a mögötte álló fekete ruhás alakot. A férfi tekintete szinte keresztülfúrta a szőke lányt, de aztán váratlanul felpillantott, és Drifter szemébe nézett. A fiúnak jeges rémület szaladt végig a gerincén, és a nagy meleg ellenére libabőrös lett az egész teste. Minden porcikája úgy érezte, Almát nagy veszély fenyegeti. Bár az elmúlt hónapok során még egyetlen szót sem váltott az új osztálytárssal, most mégis úgy érezte, hogy nem szabad magára hagynia.

–  Nézd azt a fekete kalapos embert! – bökte oldalba Félixet. – Valami nagyon nem stimmel vele.

Félix értetlenül meredt Drifterre egy pillanatig, aztán visszafordult az Alma körül álló férfiakhoz. Alma ebben a pillanatban adott újra mattot, a tömeg felzúgott, néhányan tapsoltak. A sétányon újabb sötét árnyék suhant végig. A fekete kalapos embernek viszont nyoma veszett. Talán eltakarták őt a bámészkodók, vagy a parti végeztével azonnal távozott a tömeg háta mögött. De nem volt idő a keresésére, mert hirtelen hatalmasat dördült az ég, mintha a sakksétány egyik fájába csapott volna a villám. Az emberek döbbenten látták, hogy az iménti szikrázó napsütés helyett sötét viharfelhők vették birtokba az eget. A következő dörgésre kitört az égiháború, vad szél kerekedett, és félelmetes erejű zápor zúdult a földre. Mindenki futásnak eredt, hogy tető alá húzódjék.

Alma is felállt, értetlenül fordult körbe, annyira magával ragadta a játék, hogy egy pillanatig azt sem tudta, hol van. Nem ismerte a parkot, s teljesen megzavarodott a váratlan ítéletidőtől, a rohanó emberektől. Tanácstalanul toporgott, azt fontolgatva, hogy melyik irányba szaladjon inkább. Ekkor észrevette az osztálytársait, és azonnal elindult feléjük.

–  Gyerünk a buszmegállóba! – ordított Drifter, mert az volt a legközelebbi fedett hely a környéken. A négy gyerek Drifter vezetésével végigrohant egy ösvényen, és máris megérkeztek a park szélén húzódó autóúthoz. Már csak a zebrán kellett átvágniuk, hogy bejussanak a túloldali buszmegálló védelmébe. Igaz, sokan kerestek ott menedéket, de a szakadó eső és csapkodó villámok közepette ostobaság lett volna a nyílt utcán továbbfutni.

A zivatar olyan erősen tombolt, hogy a zebra csíkjai szinte összemosódtak a gyerekek szeme előtt. Drifter például határozottan úgy látta, mintha a fekete-fehér csíkok egy pillanatra egymásba csúsztak volna, fekete-fehér kockás mintát rajzolva ki az aszfalton. De nem foglalkozott a jelenséggel, csak a buszmegállót akarta végre elérni. Alma, Félix és Bella a nyomában loholt. Ám mielőtt elérték volna a túloldalt, mind a négyen megtorpantak.

Valami felfoghatatlanul furcsa dolog történt, olyan furcsa és elképesztő, ami az úttest közepén, a tomboló viharban is megállásra késztette őket. A zebra közepére érve ugyanis hirtelen megszűnt a szél, elállt az eső, de eltűnt maga az úttest, a túloldali házsor és a zebra is. A négy döbbent gyerek egy teljesen ismeretlen, sosem látott vidéken találta magát, ahol se buszmegálló, se város, se útjelző tábla nem mutatott irányt…

A részletet a kiadó és az alkotók hozzájárulásával közöltük. Köszönjük!

 

 

 

 

Címkék: , , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0