Silvia Nanclares – Miguel Brieva: A végén (Al Final)

Vas Éva írása


2013. december 13.

Örök dilemmám, hogy ma, amikor egy gyereket ezerféle inger ér televízión, számítógépen, különböző elektronikus kütyükön keresztül mindenhol; iskolában, utcán, barátoknál, hogyan tudom alakítani, befolyásolni az ízlését, hogyan irányíthatom a számomra elfogadható értékek felé. Elég-e vajon az otthoni minta?

Elég erősen és következetesen tudom-e képviselni a saját elveimet, értékrendemet a külvilágból erőszakosan beáramló hatásokkal szemben? Bizony gyakran érzem, hogy elveimmel rendre alulmaradok.
Például mindig igyekeztem kislányom kezébe igényes mesekönyveket adni, bízva abban, hogyha többségében jó minőségű szöveget hall és magas színvonalú illusztrációt lát, később magától is ilyen könyvek után nyúl majd. Többek között ezért is részesítem előnyben a kisebb, családias hangulatú könyvesboltokat, ahol a gyerekem jó eséllyel csak olyan könyvet vesz a kezébe és vásároltat meg velem, amit szívesen haza is viszek. Egy hatalmas könyváruházban ez már nehezebb ügy, hiszen melyik gyereket ne vonzanának a csillogó-villogó, nagyon színes, ám igencsak silány kivitelezésű képeskönyvek? Nos, Madridban épp egy ilyen könyváruházba menekültünk be az eső elől. Már előre aggódtam, hogy lányom milyen csili-vili könyvről akar majd meggyőzni (amit azzal az ürüggyel, hogy legalább spanyolul van, végül úgyis megveszek), de kellemes meglepetés ért. Silvia Nanclares és Miguel Brieva (előbbi írta, utóbbi rajzolta) Al Final, vagyis A végén című könyvét nem tudta letenni. Amikor belelapoztam, egy percig sem volt kétségem afelől, hogy ez az album velünk jön Budapestre.


Nehéz meghatározni a műfaját, én leginkább képregényes böngészőnek nevezném (az illusztrátor jeles képregényrajzoló), de akkor a szövegről megfeledkezünk. Tehát mégsem találó ez a megnevezés. Vegyük inkább sorra: a szöveg egyszerű és nagyon közvetlen. Rövid kijelentő mondatok jellemzik egyes szám második személyben. Ezáltal nagyon személyes a hangvétele, szinte hipnotizál, és egyre mélyebbre húz a fantázia világába. Az első oldalakon még csak a képek mesélnek. Egy kislányt látunk, aki otthon felejtette a lakáskulcsát, és az ajtó előtt unatkozik. Rajzol, játszik, kézen áll, majd egy guruló labdát kezd el követni, és itt indul a szöveg. „A sikátor végén van egy ajtó. Bemész az ajtón. Mögötte egy lépcsőt találsz. Felmész a lépcsőn, és meglátsz egy boltívet.” És így tovább… A realitásból fokozatosan, egy csúszda segítségével jutunk csodásabbnál csodásabb helyekre. A szöveg tehát egyszerű és pontos. A kezdetben még könnyen átlátható képekkel indítja el az olvasó fantáziáját a maga útján. A szöveg marad végig egyes szám második személyben, már-már monotonná válik, így a képek varázslatos világa egyre intenzívebben szippantja be az olvasót. Tökéletesen egészíti ki a rajzokat, amik az igazi főszereplők. A képek oldalról oldalra válnak egyre több rétegűvé. Egyre izgalmasabb mesevilág tárul elénk, ahol egymásba gabalyodva bukkannak fel az ismerős szereplők, helyzetek, helyszínek. Nem direkt módon, ám mégis egyértelműen váltogatják egymást az ismert mesék jelenetei, Aliz Csodaországban, Pán Péter, Pinocchio vagy éppen Óz, a Csodák Csodája. Egy-egy oldalon hosszasan lehet az apró részletek közt böngészni. Végül a kislány szobájába repülünk, és az ágyában találjuk magunkat. Felébredve pedig elölről kezdjük a könyvet, mert mindig újabb és újabb részleteket fedezünk fel benne.
Ezt a művet nem lehet elégszer kézbe venni. Nyelvismeret nélkül is melegen ajánlom, bár kétségkívül a szöveggel együtt nyújt teljes élményt ez az egyedülálló képeskönyv. (Kókinos, Spanyolország, 2010)


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0