Olyasmire gondoltam, hogy ifjúsági könyvkiadót építek


2014. január 22.

Év eleji körkérdésünk rövid válaszaiból talán kiderül, milyen sokrétű a kortárs gyerekirodalom. Három kérdés, sok-sok felelet. A mai válaszadó: Péczely Dóra, a Tilos az Á könyvek főszerkesztője.

Szöllősi Mátyás fotója

Mi volt 2013-ban a legnagyobb olvasmányélményed?
John Greentől a Csillagainkban a hiba című ifjúsági regény. Amikor először hallottam róla, és megtudtam, hogy végstádiumban lévő rákos kamaszokról szól, azt mondtam, na, ezt nem fogom elolvasni, ezzel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Győzött mégis a szakmai kíváncsiság, hiszen kollégám, Győri Hanna javasolta, akinek nagyon adok a véleményére. Egy olyan könyvről van szó, ami az élet szeretetéről szól, és arról, hogy amíg élünk, a mi döntésünk, hogyan sáfárkodunk a napjainkkal, heteinkkel vagy éveinkkel, legyünk egészségesek vagy betegek. Ha valaki amerikai gimnazista lányként csak egy oxigénpalackot cipelve tud elindulni otthonról, azt gondolom, egyéb földi javainak bősége ellenére nincs könnyebb helyzetben, mint egy egészséges magyar, akinek szűkösebbek az anyagi lehetőségei.

Mit szeretnél a közeljövőben elolvasni az elmúlt hetekben megjelent könyvek közül?
John Green többi regényét nem mostanában adták ki ugyan, de azok mindenképpen a lista elején vannak. Még angolul került a kezembe Reif Larsen T. S. Spivet különös utazása, mely karácsonyra jelent meg magyarul, és egy kisfiú hosszú utazásáról szól – elképesztő rajzokkal. Felnőtt szerzők közül Jonathan Franzen az aktuális kedvencem, tőle következik majd a régebben megjelent Javítások és a frissen kiadott Erős rengés. Lenyűgözött a szerző emberismerete és regénykonstrukciója, ahogy ezekkel a Szabadság című könyvében találkoztam. És mivel a karácsonyfa alatt ott találtam régi kedvenc szerzőim egyikének új és gyönyörű kiadását, itt az idő, hogy újraolvassam Tolsztojtól a Háború és békét.

Milyen terveid vannak 2014-re?
Olyasmire gondoltam, hogy ifjúsági könyvkiadót építek…

Címkék: , ,


Szóljon hozzá Ön is!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

Figyelem! A hozzászólások nem jelennek meg azonnal, csak moderálás után!

https://www.facebook.com/photo.php?v=607560892675966&set=p.607560892675966&type=2&theater

Berg Judit/ Polgár Judit: Alma- A sötét birodalom című könyvének “reklámfilmje”. ( I. fejezet)
Tovább»

Apablog

  • Apablog 4.0 kiemelt

    Annyira nehéz persze négy részbe belesűríteni a dolgokat, nem is teszem, csapongok befejezésül is. Most, hogy nyár van, itt az [...]

    Tovább»
    Apablog 4.0