Találkozások

Interjúk alkotókkal, olvasókkal, szakemberekkel

A szabadság vihara – Interjú Seita Parkkolával

: Pompor Zoltán
2012. április 27.
Seita Parkkola Budapesten

Pompor Zoltán a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik északi díszvendégével, Seita Parkkolával beszélgetett a pódiumon. A találkozás szövegét rögzítettük.

Tovább »


Se regény, se képregény

Interjú Dunajcsik Mátyással

: Edinger Katalin és Széni Katalin
2012. április 16.
Dunajcsik Mátyás

Idén tavasszal jelent meg a Libri Kiadó első gyerekkönyve, ami máris az érdeklődés középpontjába került. A Meseutca szerzőit (és szerzőinek a gyerekeit is) magával ragadta a történet, egy beszélgetés már született is a könyvről. Most a fordítóval, aki egyben a kiadó szerkesztője is, beszélgettünk A leleményes Hugo Cabret című könyvről.

Tovább »


Elsősorban családi könyvnek szánjuk

Interjú Mészáros Jánossal, az IBBY-díjas ismeretterjesztő mű szerkesztőjével

2012. április 13.
Díjátadó

A Két egér kalandjait 2007 óta jelenteti meg a Könyves Egér (korábban Aula.info), sokan vártunk rá, hogy egyszer a díjazottak sorában láthassuk valamelyik kötetet. Idén a Fekete-fehér című könyvvel ez is elérkezett.

Tovább »


Kis színes a Kisszínesről

2012. április 13.
Egy kis színes...

Tizenévesek. Szépek, okosak, tehetségesek, és máris híresek. Látszik rajtuk, hogy volt/van gyerekszobájuk. A Szirmay Ágnes − Kemény István házaspár két lánya, Lili és Zsófi is szerepel a Szépírók Fesztiválján.

Tovább »


Nagyon megszenvedtük az eredményt

Interjú az IBBY-díj zsűrijének egyik tagjával, Pompor Zoltánnal

2012. április 12.
Pompor Zoltán a díjátadón

Pompor Zoltánnal a múlt héten kiosztott IBBY-díj kapcsán beszélgettünk zsűrizésről,  németországi gyerekirodalmi díjról és persze könyvekről.

Tovább »


Sokszínűnek ígérkezik

Interjú Tamás Zsuzsával

2012. április 11.
Mesés kilátások

E hét végén, április 14–15-én rendezik meg a Szépírók Társaságának VIII. Irodalmi Fesztiválját a Petőfi Irodalmi Múzeumban, témája idén a gyerekirodalom lesz. E fontos rendezvénynek a Meseutca a médiatámogatója, így arra készülünk, hogy azokat is közel vigyük az eseményekhez, akik nem tudnak személyesen eljönni, ők videofelvételeken nézhetik meg a beszélgetéseket, előadásokat, koncerteket. A szervezők...

Tovább »


Kedves Tanítók!

betufalo_thumbSzeretettel ajánljuk figyelmükbe Betűfaló programunkat! A Magyar Olvasástársaság és a Meseutca olvasóvá nevelő programja a hozzá tartozó segédanyaggal együtt hat kortárs magyar szerző: Berg Judit, Finy Petra, Kiss Ottó, Lackfi János, Nádori Lídia és Tóth Krisztina gyerekirodalmi műveit teszi elérhetővé és feldolgozhatóvá az általános iskolai tanórák keretein belül. [...]
Tovább»

Apablog

  • Betegen betegek kicsi

    A múlt héten sikerült az, ami kis családom történetében még soha: mind a négyen egyszerre voltunk betegek. Sebi kezdte, aki [...]

    Tovább»
    Betegen