szerda , 30 április 2025
Kezdőlap Család Győrben is elérhető a Pető Pont
Család

Győrben is elérhető a Pető Pont

52
Pető Pont győr
© Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem A fejlesztésben részt vevőkkel szakképzett konduktorok foglalkoznak a Széchenyi István Egyetem MedTech Campusán létrehozott Pető Ponton.

A Széchenyi István Egyetem győri, Zrínyi utcai MedTech Egészségtechnológiai Campusán tavaly kezdte meg működését az ország első vidéki Pető Pontja. A konduktív pedagógiai szolgáltatás az intézmény és a Semmelweis Egyetem együttműködésében vált elérhetővé az észak-dunántúli régióban.

A Széchenyi István Egyetem a győri Zrínyi utcában, az egykori kórházi épületegyüttesben valósítja meg MedTech Egészségtechnológiai Campusát, amelynek első elkészült épületét 2024 májusában adta át. A létesítményben a Semmelweis Egyetemmel együttműködésben jött létre az ország első vidéki Pető Pontja, ahol helyben vált elérhetővé konduktori segítség a fejlesztést igénylők számára.

A konduktív pedagógia egy speciális pedagógiai habilitáció, amely támogatja az idegrendszeri eredetű mozgássérült és halmozottan sérült gyermekeket abban, hogy önállóbbá váljanak, és teljesebb életet élhessenek. A most már Győrben is működő szolgáltatás keretében egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokra, személyre szabott komplex pedagógiai fejlesztési tervre, szülői konzultációra és otthoni fejlesztéshez szükséges tanácsadásra is lehetőség van.

„A Pető Pont központi idegrendszeri rendellenességgel, illetve a mozgásfejlődési problémák különböző tüneteivel élőkkel foglalkozik. Az észak-dunántúli érintetteknek és családjaiknak óriási könnyebbséget jelent, hogy ma már nem kell Budapestre utazni, ráadásul gyakorlatilag várakozás nélkül igénybe tudják venni a szolgáltatást. A konduktív nevelés segíti őket a társadalmi integrációban a Semmelweis Egyetem által speciálisan képzett konduktorok a mozgásfejlesztés mellett kognitív fejlesztést is végeznek” – fogalmazott dr. Stephens-Sarlós Erzsébet szenzomotoros tréner, a Széchenyi-egyetem kutatója.

Kiemelte, fontos, hogy minél több érintett vegye igénybe ezt a szolgáltatást, mert a komplex módszerrel jelentős javulás érhető el. Hangsúlyozta, minél hamarabb elkezdődik a fejlesztés, annál hatékonyabb a módszer, ezért a legfontosabb célcsoportot a gyerekek jelentik, de természetesen a felnőtteket is várják. A fejlesztéssel a megkésett mozgásfejlődésű, eltérő fejlődésmenetű, feszes vagy hipotón izomtónusú, aszimmetrikus testtartású és a diagnosztizált idegrendszeri sérült gyermekek már hat hónapos kortól fejleszthetők a nagy- és finommozgások, a kommunikáció, a kognitív képességek és a szociális készségek terén. A felnőttek esetében is fontos, hogy a pedagógiai rehabilitáció mielőbb megkezdődjön, legyen szó akár központi idegrendszeri sérülésről, stroke-ról, sclerosis multiplexről vagy akár Parkinson-kórról.

A fejlesztés célja többek között a járásminőség javítása, mindkét kéz bevonása a tevékenységekbe, aktív életvitel kialakítása és megtartása, önellátás elérése a mozgásállapothoz mérten, a megtanultak alkalmazása a mindennapi életvitelben, valamint a beszéd és a kommunikációs technikák fejlesztése.

győr pető pont
© Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem A komplex módszer célja az életminőség javítása.

A Pető-módszerről
Dr. Pető András (1893–1967) koncepciójának alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét „konduktívnak”, amely a latin „rávezetés” jelentésű szóból ered. A konduktív pedagógia egyik legfontosabb célkitűzése – függetlenül az életkortól – az, hogy ebben az élethosszig tartó állapotban tanulni tanítson, azaz a tanulási képességeket fejlessze. A módszerről bővebb információ ide kattintva olvasható.

A szolgáltatás a győri Pető Pontban előzetes időpont-egyeztetéssel érhető el (e-mail-cím: peto.gyor@semmelweis.hu, telefonszám: +36-30-877-2914, honlap: Pető Pont Győr).

Forrás: Széchenyi István Egyetem


Gyerekszemmel a világ – További friss híreket talál a meseutca.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Húsvéti felkészülés: csaknem 500 prémium termékét akciózta le a SPAR az ünnepi időszak előtt

Megjelent a SPAR Ínyenc Katalógusa, amelyben hagyományosan az üzletlánc prémium minőségű akciós...

Mi befolyásolja a gyermekvállalási kedvet Magyarországon?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024-es közlése szerint 77 500 gyermek született Magyarországon,...

Tehetséggondozás a felsőoktatásban

Az egyetemek a történelem folyamán mindig is központi szerepet töltöttek be a...

Innovatív hub-ot hoznak létre az oktatás megújításáért

Az oktatás jövője most kezdődik, ezért a Fürkész Suli alapítói egy olyan...