péntek , 11 október 2024
Kezdőlap Tippek A lakat, amit nem nyit az eső
Tippek

A lakat, amit nem nyit az eső

23
vízálló kültéri lakat

Sokan azt gondolják, hogy a lakatok legnagyobb ellenségei a bűnözők, pedig az időjárás viszontagságainak éppen úgy ellen kell álljanak, mivel jelentős részüket kültéren használják.

Erre a célra készülnek speciális modellek is, a Zárdiszkont – Online zárszaküzlet vízálló lakatok kategóriájában például olyan termékekkel találkozhat, melyek egyrészt időjárásálló anyagokból készülnek, másrészt pedig úgy is tervezték őket, hogy ne tehessen bennük kárt a nedvesség.

Akkor sincs nagy baj, ha mégis víz kerül a lakat belsejébe, mert a réz, illetve a rozsdamentes acél nem fog ettől még korrodálódni. A kulcsos, illetve a számzáras modellek kedvelői egyaránt megtalálhatják itt az ideális darabot, mert mindkét típus kapható kültérre ajánlott kivitelben.

Lakatok kültéri alkalmazásra

Számtalan olyan helyzet adódhat, ami lakatok kültéri alkalmazását teszi indokolttá. A lakatok remek megoldást jelenthetnek ritkábban használt kerti kapuk, autóbeállók zárására.

Kültéri tárolók, fészerek esetében is ez lehet a kézenfekvő választás, hiszen alapesetben ezt sem naponta nyitogatjuk, éppen ezért nincs szükség egy lakatnál bonyolultabb, vagy kényelmesebb zárszerkezetre.

Biciklik és motorok védelmére is használhatjuk a vízálló lakatokat, akár közterületen, akár otthoni tárolás esetén is, mint ahogy hajókat és csónakokat is rögzíthet velük az adott tárolóhelyen.

A poggyászok esetén is sok esetben lakat biztosítja a zárhatóságot, és mivel a csomag utazás közben sokféle közegben megfordul, a poggyászlakattal kapcsolatban is jogos elvárás a vízállóság.

Káros környezeti hatások

Egy kültéri lakatnak számos környezeti hatásnak kell ellenállni, mivel folyamatosan ki van téve az időjárás viszontagságainak. Elsődleges veszélyforrást a nedvesség jelenti, ami jelentkezhet eső vagy pára formájában, de ennél a jég még veszélyesebb, hiszen a fagyott víz azonnal lehetetlenné teszi a használatot, illetve a fagyás során kialakuló jégréteg is károsíthatja a lakatot.

Amennyiben a lakatban vannak műanyag, illetve gumi alkatrészek, akkor az UV-sugárzás hosszú távon anyagfáradást és törékenységet okozhat.

Amennyiben a lakat szeles környezetben kerül telepítésre, a por és homok bekerülhet a lakat mechanikájába, ami megnehezítheti a nyitást és a zárást és hosszabb távon meghibásodáshoz is vezethet.

Ipari környezetben a levegőben lévő savak és vegyi anyagok is károsíthatják a lakatot, felgyorsítva a korróziót és az anyag romlást.

Időjárásállóság és biztonság

Természetesen az még csak az alapot jelenti egy kültéri lakat esetén, hogy ellenáll az időjárásnak, hiszen ettől még nem fogja feltartani az illetéktelen behatolókat ehhez egyéb funkciók is kellenek.

Ilyen funkciók lehetnek a kengyel- és lefűrészelés elleni védelem. Az előbbi azt jelenti, hogy a kengyel nehezen hozzáférhető helyen található, nem lehet hozzáférni a pánt megsértése nélkül, a lefűrészelés elleni védelem esetén pedig a kengyel elforog, ha fűrésszel vagy sarokcsiszolóval megpróbálják átvágni.


Gyerekszemmel a világ – További friss híreket talál a meseutca.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Láthatatlan ellenség ellen: fájdalommentes biofilmterápia forradalmasítja a fogápolást

A fogágybetegség világszerte emberek millióit érinti, és különösen aggasztó a helyzet Magyarországon,...

A bankváltás segítheti a karácsonyi készülődést is

Év vége előtt számlánkra érkezhet több tízezer forint „ingyenpénz”, ha új pénzintézetnél...

Virágzik a használt termékek piaca

A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban spórolási szándékkal....

Miért jó, ha van kéznél egy autó műanyagápoló a takarításnál?

Klímatisztítás, olaj- és gumicsere, éves szerviz ─ ezek a feladatok hozzátartoznak az...