Több mint 15 ezren töltötték ki a Nagy Diák Banktudós tesztet
Lezárult az MBH Bank és a DUE Médiahálózat Nagy Diák Banktudós tesztjének első fordulója, amelyet 15 ezernél is több hallgató vagy felsőfokú tanulmányok küszöbén álló fiatal töltött ki. A teszt célja, hogy játékos módon hívja fel a résztvevők figyelmét a tudatos pénzügyi gondolkodásra és a digitális térben megjelenő veszélyekre. A játék eddigi eredményei azt tükrözik, hogy a fiatalok körében már szinte általános tudásnak számítanak a mobiltelefonos fizetéssel kapcsolatos ismeretek és a biztonságos kártyahasználat, azonban vannak területek, mint például a hitelek és a megtakarítások, ahol még jelentős igény mutatkozik a pénzügyi tudatosságuk fejlesztésére.
A tavalyi év sikereit követően, az MBH Bank támogatásával idén szeptemberben is elindult a DUE Médiahálózat Nagy Diák Banktudós tesztje, amely során bárki tesztelheti pénzügyi, gazdasági tudását, egyszerű, de mégis szórakoztató formában. Az egyetemisták és középiskolások idén is értékes nyereményekért versenyeznek, a játék első fordulójában több mint 15 ezer fiatal vett részt, akik közül a legjobbak a középdöntőben, majd a döntőben mérhetik össze tudásukat. A legtöbb kitöltő az ELTE, a BGE és a Corvinus Egyetem közösségéből érkezett, majd számszerűsítve a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem hallgatói voltak a legaktívabbak.
Magabiztos a fiatalok tudása a mobil fizetés és a bankkártyahasználat terén
Míg 2023-ban tízből kilenc diákra volt igaz, addig az idei válaszadók több mint 97 százaléka tudja mit kell tennie, ha ellopják a bankkártyáját, valamint, hogy milyen egy biztonságos jelszó. A tesztet kitöltő fiatalok körében szinte általános tudásnak (91.67%) számítanak a mobiltelefonos fizetéssel kapcsolatos ismeretek, de 90 százalék fölött van azon fiatalok aránya is, akik nemcsak ismerik a kriptó fogalmát, de helyesen definiálják a mindennapi pénzügyekben betöltött szerepét is. Csaknem 88 százalék azok aránya, akik pontosan tudják, mi a különbség a bankkártya és a bankszámla között, és csaknem 89 százalék szerint a tudatos pénzügyi tervezés jelenti számukra a legnagyobb segítséget a takarékoskodásban. Az is kiderült, hogy a fiatalok 90 százalék fölötti arányban a lakhatási költségeket tartják a legfontosabbnak, habár voltak, akik elsődleges prioritásként a Netflix előfizetés (2%) és az új mobiltelefon vásárlást (5%) jelölték meg.
Habár fontosnak tartják a fiatalok a pénzügyi tudatosságot, a megtakarítások területén szükségük van még ismereteik bővítésére. Míg a tavalyi év során a kiberbiztonsággal és a biztonságos digitális vásárlással kapcsolatos kérdésekre érkezett a legkevesebben helyes válasz, az idei Nagy Diák Banktudós teszt során a takarékossági és hiteltermékekkel kapcsolatos kérdések jelentették a legnagyobb kihívást. Tízből három kitöltő nem ismeri a reálhozam fogalmát, még annak ellenére sem, hogy tízből kilencen tudják, mit jelent az infláció.
„Az MBH Bank célkitűzése, hogy olyan eszközöket biztosítson és olyan pénzügyi ismereteket adjon át, amelyek segítik a lakosságot – különösen a fiatalabb generációt – abban, hogy tájékozottabbak és magabiztosabbak legyenek a gazdasági és pénzügyi kérdésekben. Örömmel tapasztaljuk, hogy a teszt segítségével sok fiatalt sikerült elérnünk, és pontos képet kaptunk arról, mely területeken rendelkeznek biztos tudással, illetve hol van szükség további fejlesztésre. Reméljük, hogy a vetélkedő hozzájárul ahhoz, hogy még többen lépjenek előre a pénzügyi tudatosság terén, miközben elmélyítik ismereteiket a digitális bankolásban és az innovatív pénzügyi megoldások világában” – mondta Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.
Az MBH Bank univerzális pénzintézetként nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, ennek megfelelően számos eszközzel támogatja a pénzügyi tudatosság fejlesztését. A hitelintézet 2023-ban lépett együttműködésre a DUE Médiahálózattal, a közösen megvalósított Nagy Diák Banktudós teszt pedig jelentős sikert ért el a fiatalok körében a tavalyi év során. A megszerzett tapasztalatokra alapozva hívták életre az idei évben is a kezdeményezést, amelynek első fordulója december elsején zárult. A kitöltők közül a legmagasabb pontszámot elérők a középdöntőben, majd a döntőben mérhetik össze tudásukat még december folyamán, a legjobbak pedig az Educatio kiállításon vehetik át a nekik járó jutalmakat és elismerést 2025. januárjában. A fődíjak között olyan izgalmas lehetőségek közül választhatnak, mint egy külföldi tengerparti nyaralás, az iPhone 15 és az Apple Watch 9 párosa, valamint egy elektromos roller.
Forrás: MBH Bank
Gyerekszemmel a világ – További friss híreket talál a meseutca.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!