A Pannónia Entertainment március első premiernapjára egy fiatalok szemszögéből elmesélt válás utóhatásairól szóló alkotást mutat be, ahol három testvér keresi apjukat. |
Az Andrea szeretete március 6-ától országosan a kiválasztott, elsősorban artmozikban lesz látható. A 101 perces filmet mi magyarok szinte elsőként nézhetjük majd meg hazáján kívül, méghozzá feliratos formában, nem egész másfél évvel spanyol premiere után. |
A Cádizban játszódó történet során a 15 éves Andreát követjük nyomon, aki arra törekszik, hogy újra felvegye a kapcsolatot apjával, mert vissza akarja szerezni az elveszett atyai szeretetet. Egy tanóra témája hívja fel figyelmét arra, mennyire is hiányzik számára az apafigura. Ám hiába emlékszik egy szerető apára, az anyjával való elválás után ő elhagyta őket és teljesen eltűnt az életükből. Andrea ennek okát is szeretné megtudni, egyszerűen nem érti, miért nem akarja látni gyerekeit az apjuk. Iskolatársaival, egyik tanárjával és anyjával is beszél a dologról, utóbbi persze próbálja lebeszélni róla, hogy ne bántsa meg magát még jobban, de Andrea eltökéltebb ebben. Csatlakozni Tomás és Fidel, a két kisöccse csatlakozik hozzá az úton, ahol elkezdenek kémkedni apjuk után. A film egy ifjúsági kalandként előadott drámában mesél a szeretetről és a szerelemről, a családi kötelékekről, valamint a szülői csalódásról egyaránt, mindezt a fiatalok szemszögén keresztül átadva. |
A spanyol-mexikói koprodukcióban készült Andrea szeretete több díjat és jelölést is bezsebelt megjelenése óta, a címszereplőt játszó kislány, Lupe Mateo Barredo pl. elnyerte a legjobb fiatal színésznőnek járó elismerést az andalúziai Film Akadémiától, de a spanyolok saját Oscarjának tekinthető Goya mezőnyébe is befért a film egy nominációval. |
Míg a színészek kivétel nélkül mind – a legtöbbjük – vagy elsőfilmes, vagy szimplán ismeretlen, addig a rendezői székben az a veterán Manuel Martín Cuenca ült, aki 1990-ben jelentkezett első rövidfilmjével, 2001 óta pedig ez már a 10. nagyjátékfilmje. Legutóbb a 2017-es Az írót és a 2021-es A lányt írta és rendezte, forgatókönyvírói énjét pedig ezúttal is kamatoztatta a rendezés mellett. Külön érdekesség, hogy a jeleneteket időrendben vették föl, ami ugyebár közel sem a megszokott készítési formátum. |
Sok szeretettel várnak tehát minden kedves érdeklődőt eme szívhez szóló történethez, mely mindennapjaink egyik leggyakoribb és legfontosabb témáját boncolgatja, s főszereplőjéhez hasonlóan azokra próbál választ találni. |
Gyerekszemmel a világ – További friss híreket talál a meseutca.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!