péntek , 24 július 2026
Kezdőlap Gazdaság A Honda új „H” emblémát vezet be autós üzletága szimbólumaként
Gazdaság

A Honda új „H” emblémát vezet be autós üzletága szimbólumaként

443
New H Mark Symbol

A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának szimbólumaként, amelyet a jövőben mind az elektromos járműveken (EV), mind a főbb hibrid-elektromos modelleken (HEV) alkalmazni fognak.

Az új embléma a gyártó következő generációs modelljein mutatkozik majd be, amelyek 2027-től érkeznek, ugyanakkor fokozatosan kiterjesztik más üzleti területekre is – többek között a márkakereskedések arculatára, kommunikációs felületekre és az autó motorsport-tevékenységekre.

Az elektrifikációra és az intelligens technológiákra helyezett fókusz jegyében az új H-embléma azt testesíti meg, hogyan kívánja a Honda kezelni az autóipart jelenleg meghatározó átalakulási időszakot, miközben továbbra is új értéket kíván nyújtani ügyfelei számára.

Az H-emblémát eredetileg 1963-ban vezették be, és azóta több átdolgozáson ment keresztül. A mostani változatot először a következő generációs elektromos járművek – köztük a Honda 0 Series – érkezéséhez kapcsolódóan mutatták be. Az embléma két kinyújtott kezet szimbolizál, ezzel kifejezve a Honda elkötelezettségét a mobilitás határainak kitágítására és az emberek igényeinek kiszolgálása iránt. Az új jelzés fokozatosan kerül majd bevezetésre az autós üzletág teljes területén.


További friss híreket talál az ipar4.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Megtorpantak a Temu-rendelések: a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai...

Női vezérigazgatóval erősít a KPMG: Rakó Ágnes az új CEO

2026. október 1-jével Rakó Ágnes tölti be a KPMG Magyarország vezérigazgatói pozícióját,...

Kevesebb és drágább az új építésű lakás a Balatonon

Közelednek egymáshoz a balatoni új építésű lakások árai: míg néhány évvel ezelőtt...

Munkaerőhiány, demográfiai lejtő, AI

Magyarország munkaerőpiaca látszólag rendben van: alacsony a munkanélküliség, a gazdaság, noha hektikusan,...